Bizonyára nem ismeretlen a Szombathelyi Haladás szurkolói számára Kaj András neve. Az idén 46. életévét betöltő egykori labdarúgó olyan szűk elitnek tagja, aki szomszédvári rivalizás ellenére zalaegerszegiként vívta ki a vasi szimpatizánsok tiszteletét. Azt viszont nem mindenki tudja, hogy Kaj pályafutását és élettörténetét korábban összefűzte már Szombathellyel.

A ZTE korosztályos csapatait követően ugyanis a Tanárképző Főiskolán pallérozta tudását. A labdarúgást pedig a Tanárképző Raszter színeiben folytatta, itt figyeltek fel szervezői képességére és 1999-től a zöld-fehérek mezében lépett pályára alig 21 évesen. Kis zalai kitérő után ismét – 2006 és 2008 között – a Haladás sikeréért dolgozott és tette ezt kitűnően.

Utolsó vasi idényében a másodosztályú aranyéremhez segítette csapatát. Később megfordult Ajkán, Andráshidán és Ausztriában is, de a szombathelyi szurkolók örökre szívükbe zárták. Ugyanakkor ez kölcsönös, ahogy kiderült Kaj Andrással készült interjúnkból is. Jelenleg ugyanis az egerszegi Kölcsey Gimnázium testnevelőjeként jó szívvel gondol az itt töltött évekre:

– Megmondom őszintén, hogy amikor hallottunk erről a kezdeményezésről tudtuk, nekünk itt a helyünk, szerepelnünk kell, részt kívánunk venni az eseményen. Egyrészt Gál László tanár úr miatt, másrészt a mostani testnevelői munkaközösségünkből öten is itt a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán végeztünk, ezért nem volt kérdés, hogy elfogadjuk a meghívást.

Kaj András - Fotó: Nyugat.hu
Kaj András – Fotó: Nyugat.hu

Üdítő látvány volt, ahogy a régi és jelenlegi hallgatók csapatai feszültek egymásnak! Miért éreztétek fontosnak, hogy hazalátogassatok?

– Hogy milyen fontos volt ez számunkra is? Talán megbocsátható, de a mai tanóra utolsó perceit ezúttal a tanárok lógták el, hogy tiszteletüket tudjuk tenni ezen a rendezvényen. Nagyon jó érzés volt viszontlátni azokat az arcokat, akikkel együtt koptattuk az iskolapadot, ezúttal pedig izgalmas röplabda mérkőzésen nehezíthettük meg egymás dolgát. Nagy köszönet a szervezőknek, hogy ilyen programmal kedveskedtek nekünk.

Mit jelent számodra Szombathely, hiszen a tanulmányaid mellett profi labdarúgó-pályafutásod jelentős részét is itt töltötted el?!

– Szombathely számomra mindig kiemelt fontosságú hely volt és lesz is. Ha az első élményről kérdezel, akkor egyértelmű, hogy a főiskola ugrik be, majd pedig a labdarúgás és a Haladás. Utóbbi az életem jelentős részét fedi le, töltötte ki, legyen szó a szurkolókról, az eredményekről vagy az edzésekről. Épp ezért nyugodtan mondhatom, hogy mindig boldogan, jó érzésekkel gondolok a városra és szívesen látogatok a vasi vármegyeszékhelyre.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!