Az elmúlt idényhez hasonló kerettel vágott neki az idei pontvadászatnak a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület női kosárlabda csapata. Szabó László együttesében a kulcsjátékosok maradtak, ugyanakkor a kispadra rendkívül fiatal kosarasok érkeztek, akik az alapszakasz során egyre több játékpercet kaptak. A jó játékhoz pedig kiváló eredmények is társultak.

Az elmúlt idényeket alapul véve elmondható, hogy a két korábbi bajnokkal szemben volt csak esélytelen a SzoESE. Ugyanakkor a TFSE és az UNI Győr csapatában több, magasabb osztályban is bizonyított játékos megfordult. A cél nem is lehetett más a szombathelyi együttes számára, mint a legjobb négy közé jutni, amely a rájátszást ér a főszereplők számára.

Története során a vasi gárda az előkelő harmadik helyet szerezte meg a nyugati csoportban, amely kimagasló eredmények közé sorolható. A vasi lányok helyzete ugyanakkor koránt sem lesz könnyű, hiszen a legjobb négy közé jutásért egy páros mérkőzést kellene hozni a patináns Miskolci Egyetem ellenében. A keleti csoportban ugyanis a borsodi gárda végzett a második helyen.

A Miskolc a lejátszott 10 mérkőzéséből hetet megnyert, hazai pályán pedig csak a veretlenül listavezetőként végzett ELTE-BEAC fektette őket kétvállra. Rendkívül jól dobnak ugyanakkor a borsodi kosarasok, átlagosan találkozókként 76 pontot szórnak. Nem ígérkezik tehát könnyűnek ez a két mérkőzés, ugyanakkor hatékony védekezéssel – amely védjegye a SzoESE csapatának – okozhat meglepetést is a vasi gárda.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!