Az első versenynapra kb. 50 kilométert szabtak rád, és Gondos Peti navigátorodra. Mennyire sikerült kalandosra a napotok?

– Az első napon nem volt komoly műszaki problémánk. Eleinte én nem találtam a ritmust, aztán a nap végére belejöttünk a versenyzésbe, remek volt az összhang, és a Kislőtér-i
szakaszok is jól sikerültek. A második Kislőtéren volt egy túlcsúszásunk, veszítettünk egy kis időt, de nem volt vészes.

A nap végére maradt a székesfehérvári prológ, amit aszfalton teljesítettetek. Sikerült  a nézőknek is autóznotok?
– Igen, megpróbáltuk, de nem akartuk teljesen elpusztítani azt a négy gumit, ami a kocsin volt. Ezért kicsit óvatos voltam. Gondoltam, hogy még jól jöhet pótkeréknek az a négy gumi a verseny végén.

Vasárnapra jóval több kilométer vár rátok és versenyzőtársaidra. Miként alakult ez a napotok?
– Sajnos az első gyorsaságin már éreztem, hogy nincs turbónyomás. Nagyon gyenge lett az autó és ez a verseny végéig így is maradt. Azon viccelődtünk Petivel, hogy ennél a
tempónál van időm megjegyezni a pályákat. Nagyon lassan gyorsult ki a kanyarokból az autó, az egyetlen cél a célba érés volt.

Összességében ennyi gond mellett, hogy éreztétek magatokat az autóban?
– Jól, remek volt a hangulat. Megvolt az összhang. Peti jól navigált és egyre jobban mentünk, sajnáltuk is hogy vége a versenynek.

Legközelebb hol láthatunk titeket versenyezni?
– A Lavanttal Rallyn indulunk a Mitsubishivel. Remélhetőleg normális turbónyomással.

 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!