A rájátszás negyeddöntős párharcának szerdai, első mérkőzésén nagyon simán, 87-67-re győzött a Falco, így jelenleg 1-0-ra a sárga-feketék vezetnek a 3 nyert mérkőzésig tartó páros megmérettetésen.

Érdekesség, hogy valamennyi játékrészt megnyerte a friss kupagyőztes szombathelyi csapat, ugyanakkor sajnálatos, hogy az egyik amerikai légiós, Zach Brown szerdán, a DEAC ellen, az egyik lepattanó labdáért történő felugrásból rosszul érkezett a talajra. A másnap elvégzett vizsgálatok azt mutatták hogy elülső keresztszalag-szakadást szenvedett. Zachre így egy hosszabb kihagyás vár.

A debreceniek részéről Djordje Drenovac nyújtott a legeredményesebb teljesítményt, hiszen a 26 játékperc alatt 18 pontot és 5 lepattanót szerzett.

Az alapszakaszban sikerült győzni Debrecenben, emlékezetes hajrában, 69-71-re nyert akkor a Falco.

Milos Konakov szerint hiába vezet a Falco, szombat este új mérkőzés kezdődik.

– Még jobbak akarunk lenni, kis dolgokon kell változtatnunk, s ezzel szeretnénk megnyerni a második meccset is. Brown sérülését sajnálomm, innen is jobbulást és gyors felépülést kívánok, extra motivációra nem lesz szükség – fogalmazott a Debrecenbe indulás előtt a sárga-feketék mestere.

A DEAC – Falco negyeddöntős párharc második összecsapásán 18 órakor dobják fel a labdát. 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!