Az 1. negyedben Kovács Benedek triplájával kezdte meg a pontgyártást a Falco, aztán Cowels, Keller és Pot révén 3 perc után már 10-0-ra vezettek a sárga-feketék. Az első debreceni kosarat bő 4 perc után Govens süllyesztette el, 12-2. Kovács B. és Drenovac kosárváltása után újra Keller volt eredményes, két támadásból 5 pontot szerzett, a játékrész derekán 19-4 állt az eredményjelzőn, jött is az első időkérés a vendégek részéről. Hiába, Kovács Benedek újra hármast szórt, majd Barac, Cowels és Mócsán pontjai jöttek, 26-10. Konakov mester a biztos előny tudatában folyamatosan rotálhatott, több fiatal szombathelyi játékos is szerepet kapott, 30-16.

A 2. negyedet Sövegjártó triplája indította el, majd Zozó-ziccer, aztán egy zsákolás is következett, 37-16. Pot kosarára Garamvölgyi és Polyák válaszolt, 42-22. A játékrész közepén Keller megállíthatatlanul játszott, újabb triplája után már 12 pont állt a neve mellett, 45-27. Sövegjártó is betalált újra, Keller pedig betömte a Zozó által feladott labdát, 49-30. A félidő hajrája Tiby, illetve Garamvölgyi és Polyák pontokat hozott, 53-37.

A 3. negyed Zozó és Keller precíz dobásaival startolt, közben Taylor is betalált, 58-39. Ákos nagyon jó formában játszott továbbra is, a másik oldalon Polyák termelte a pontokat, 63-48. Ezután Barac és Polyák volt soron, utóbbi a vonalról is dobhatott hármat, 65-53. Ezt követően Tiby elleni szabálytalanság borzolta fel a kedélyeket, sajnos a sporik nem úgy látták, ahogy mindenki, sebaj. A Falco amerikai légiósa távolról büntetett, 70-54-nél DEAC-időkérés következett. Hiába, az utolsó kosár Zozóé volt, 72-58.

A 4. negyed kosárváltással, A Falco részéről Zozó triplájával indult, 75-61. Drenovac tartotta a lelket a debreceniekben, 79-64. A játékrész derekán ellépett a címvédő, többek mellett Krivi is betalált, 83-66. A hajrában Perl, Kovács B, Krivi, illetve Govens talált még be, 90-70-re győzött és az elődöntőbe jutott a Falco.

 

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – DEAC 90-70 (30-16, 23-21, 19-21, 18-12)

Negyeddöntő, 3. mérkőzés Szombathely, Aréna Savaria Játékvezetők: Kapitány Gellért, Farkas Gábor, Minár László (Bogárdi János)

Falco: Pot 6, Kovács B. 10/6, Cowels 7/3, Tiby 9/3, Keller 24/9. Csere: Perl 16/3, Barac 8, Krivacevic 5, Sövegjártó 5/3, Takács Zs. -, Horváth Á. -.

DEAC: Govens 8/3, Mócsán 7/3, Neuwirth B. -, Drenovac 14/3, Taylor 3. Csere: Polyák 22/6, Garamvölgyi 9/3, Gáspár M. 5/3, Scott 2.

 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!