Nagyon nehéz perceket ígért a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület női kosarasainak számára az alapszakaszt követő keresztbejátszás. Szabó László együttese ugyanis a keleti csoport második helyét megszerző Miskolc ellen került szembe a Final Fourért zajló párharc során. A két találkozón elért eredmény alapján jut a legjobb négy közé, az országos négyes döntőbe a győztes.

A sorsolás szeszélyének köszönhetően egy rendkívül hosszú út és egy jól felkészített csapat várt a SzoESE együttesére. A vendégek meglehetősen foghíjas kerettel érkeztek, hiszen több fiatal tehetség mellett az oszlopos tagnak számító Püspöki Lotti is kihagyni kényszerült az összecsapást. ENnek köszönhetően Horváth Kinga került a kezdőcsapatba, a padon pedig csak két cserejátékos állt rendelkezésre.

A feldobás után kiegyenlített csatát láthatott a közönség. Nem adta olcsón magát a vasi alakulat, amely Mezősi triplájával alapozta meg a hangulatot. A miskolci lányok talán abban a hitban voltak, hogy könnyebb dolguk lesz, de tévedtek. A vendégek kiválóan tartották magukat az első szett végéig. Ez annak tükrében értékelődik fel, hogy Preisinger sérülés miatt kivált a játékból.

Egészen a második negyed derekáig bírta erővel a SzoESE, ekkor a hazaiak védekezésük feladása mellett a gyors támadásokkal operáltak. Ez kiváló választásnak bizonyult és egy 15-0-ás rohammal zárták le az első félidőt. A folytatásban már a cserejátékosok is bizonyítási lehetőséget kaptak, viszont ekkor már a védekezés volt az elsődleges célja a házigazdának.

A második félidőben összessen 22 pontot engedélyezett ellenfelének a Miskolc – érdekességképp az első negyedben 18 egységig jutott a Szabó-legénység. Az utolsó felvonásra összekapta magát a SzoESE, de a közel 40 pontos vereség elegendő előnynek tűnik a több fronton kipróbált, nagyobb rutinnal és kispaddal rendelkező Borsod vármegyeiek számára.

Miskolci Egyetem – SzoESE 91-52 (22-18, 30-12, 21-8, 18-14)

SzoESE: Mezősi A. 21/6, Presinger B. -, Horváth K. 8, Balogh V. 7, Plózer P. 14.
Csere: Kardos K. 2, Farkas Zs. -.
Vezetőedző: Szabó László

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!