Kiváló idényt fut a Haladás VSE élvonalbeli futsal együttes, amely a kupának és a bajnokságnak is címvédőként futott neki. A visszafogott alapszakaszbeli kezdés után remekeltek Juanra Calvo tanítványai, akik a honi pontvadászat mellett ezúttal is megjárták a nemzetközi porondot. A kiváló hajrával megszerzett elsőségét pedig azóta is őrzi az NB I-ben a címvédő.

Emellett kivívta a szereplés jogát a Magyar Kupa négyes döntőjében is, amelynek ezúttal az ország másik vége, Debrecen ad otthont. A Főnix csarnokban szombat délután kezdődik az igazán komoly küzdelem. Elsőként a Haladás VSE lép pályára, a fél négykor kezdődő elődöntő során a szintén felsőházban vitézkedő ScoreGoal Kecskemét lesz Dróth Zoltánék ellenfele.

Koraeste már a másik favoriton lesz a sor, hiszen a Berettyóújfalu is tagja a négyes mezőnynek. A Mezei Vill este hat órától a Rubeola FC Csömör ellen léphet be a döntőbe. A győztes csapatokra pedig kevés pihenő és annál nagyobb próbatétel vár. Vasárnap délután fél négytől az elődöntőt sikerrel vevő együttesek az aranyérem megszerzésének reményében bizonyíthatnak.

Nem titkolt szándéka a szombathelyi együttesnek, hogy megvédje kupaelsőségét. Juanra Calvo vezetőedző elmondta a Hungarysport megkeresésére, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár tanítványaira, de mindent meg fognak tenni a győzelem megszerzésének reményében. A vasi szurkolók pedig ezúttal is elkísérik kedvenceiket, hogy hozzásegítsék őket újabb két megnyert mérkőzéshez…

Férfi Futsal Magyar Kupa Négyes döntő
Debrecen, Főnix csarnok

2023.05.06. (15:30)
SG Kecskemét Futsal – Haladás VSE

2023.05.06. (18:00)
MVFC Berettyóújfalu – Rubeola FC Csömör

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!