Az Egis Körmend teljesítményére nem lehet panasza a szurkolóknak, talán csak a hullámzó játékra. Ennek köszönhetően a bajnokságban és a rájátszásban is képes volt a vasi alakulat a szenzációs meglepetésekre valamint a váratlan botlásokra is. A Szolnok elleni negyeddöntőben pályahátrányból jutott tovább Kocsis Tamás alakulata, amely ezúttal is hasonló bravúrra lehet képes.

Az Alba Fehérvár elleni elődöntő-sorozat első felvonás ugyanakkor nem sikerült túl jól. Védekezésben és támadásban sem tudta állandósítani jó teljesítményét a Körmend, amely kénytelen volt fejet hajtani a székesfehérvári összecsapáson. Erőt mindenképpen meríthetnek a piros-feketék az alapszakasz mérkőzésből, hiszen sikerült idegenben diadalmaskodni az Alba ellen.

Szombaton pedig kötelező is lesz begyűjteni a győzelmet, amennyiben nem szeretné még nehezebbé tenni saját dolgát a vasi gárda. A szurkolók támogatása az elmúlt mérkőzéseken is rendrepozitív hatást gyakorolt a játékosok formájára, akikra kőkemény 40 perc vár. Hatékony védekezéssel és eredményes támadással viszont nem lehetetlen feladat legyőzni a Vojvoda vezette vendégeket.

Egis Körmend – Arconic-Alba Fehérvár
2023. május 6. – 18:00
Körmend, Városi sportcsarnok

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!