Bár az alapszakasz meglehetősen felemásra sikeredett az Egis Körmend számára, mégis szép lehet a bajnokság vége. A sérülések és légióscserék színesítette szezon második fele lényegesen jobban sikerült a Rába-parti alakulatnak, amely a rájátszásban a jóval esélyesebb és pályaelőnnyel rendelkező Szolnoki Olajbányászt is képes volt búcsúztatni öt mérkőzés alatt.

Az elődöntőben viszont már nem működött annyira a körmendi csapatjáték, a hosszabb kispaddal és minőségi cserékkel rendelkező Alba Fehérvár dolgát csak megnehezíteni tudta a Kocsis-legénység. Érdemes kiemelni azt is, hogy Chambers nem játszott egy sorsdöntő összecsapáson. A vigasz ugyanakkor lehet édes a játékosok és a szurkolók számára is.

A bronzmérkőzésen érdekelt ugyanis a vasi piros-feketék együttese, amely a Zalaegerszeg csapatával feszül egymásnak egy újabb párharc során. Mivel a Körmend a hetedik, a zalaiak viszont a negyedik helyet csípték meg az alapszakasz végén, így a kék-fehérek kezdik pályaelőnyből a derbit. Sebastjan Krasovec csapata a Falcót is képes volt megszorongatni, így nehéz mérkőzésre számíthat a Rába-parti együttes.

Hogy mennyire lesz képes meglepni egymást a két gárda, azt még megjósolni sem lehet. Az alapszakaszban Körmenden Ferenczék örülhettek egy szoros összecsapást követően, míg január elején Zalaegerszegen a ZTE könnyed győzelmet jegyzett (109-77). Nagy kérdés, hogy ez a pihenő mennyit segített a sérültek felépülésében és ki lesz a nyugodtabb a fontos pillanatokban…

Zalakerámia ZTE KK – Egis Körmend
2023. május 17. – 18:00
Zalaegerszeg, Városi Sportcsarnok

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!