A Halmosi Zoltán Vas Megyei Kupa fináléját és bronzmérkőzését is megrendezték szerdán a Haladás Sportkomplexumban. 

A bronzmérkőzésen a Rábapaty és a Vép gárdája feszült egymásnak, és bár a vépiek a második félidőben megszerezték a vezetést, a hajrában fordítani tudott a Rábapaty, amely ezzel be is húzta a harmadik helyet a vasi kupában.

Igazán pikánsnak ígérkezett a Szombathelyi Haladás VSE – Király SE összecsapás, mivel a két együttes a megyei I. osztályú bajnokságban is nagy harcot vív egymással az aranyéremért.

A 2022/23-as szezonban megvívott találkozóikon eddig kivétel nélkül a zöld-fehérek örülhettek, hisz a Király otthonában 2:0-ra, majd a Haladás Sportkomplexumban 2:1-re múlták felül Halmosiékat.

A kupa finálé tehát előzetesen is izgalmasnak nézett ki a csapatok pedig nem is okoztak csalódást. A találkozó első góljára a 10. percig kellett várni, ekkor egy jogosan megítélt büntetőt követően, Pap M. révén a Haladás ragadta magához az előnyt, 1-0.

Alig telt egy 6 perc, és a Haladás csúnyán megevett egy Királyos szögletvariációt, Halmosi settenkedése a tizenhatoson kívül elkerülte a Haladás játékosainak figyelmét, a rutinos játékos pedig kapásból vágta a hálóba a játékszert, 1-1.

Gólra azonban gól volt a válasz: Péter Ábrahám a bajnokin kétszer szomorította a Király SE szurkolóit, ezúttal pedig egy remek átlövéssel ragadta vissza az előnyt csapatának, 2-1.

A félidő vége előtt aztán ismét felpörögtek az események, a 43. percben két gólosra növekedett a Haladás előnye Kiss Krisztán egy peches öngóljának köszönhetően, 3-1, ám a játékrész lefújása előtt a Király SE is kapott egy tizenegyest, amelyet sikerült is értékesíteniük, 3-2.

A második játékrészben már sokkal kevesebbet forogtak veszélyben a kapuk, de Halmosi révén sikerült döntetlenre mentenie a találkozót a Királynak, 3-3.

A 2×15 perces hosszabbításban nem sikerült döntésre vinniük a csapatoknak, így következhettek a büntetők, ahol egészen a hirtelen halálig nem hibázott egyik fél sem, ám végül a Haladás védője az égbe lőtte a maga büntetőjét, így a Király SE megvédte a kupát.

A Haladás a bajnokságban jelenleg jobban áll, mint ellenlábasa, a hétvégén pedig a Körmend ellen folytathatják a jó szériájukat, míg a Király a Szentgotthárddal néz majd farkasszemet.

Ha nem tudtál kilátogatni a Rohonci útra, vagy nem tudtad megnézni élő közvetítésünket, az alábbiakban – a Vulcano Energia és a Rádió1 taxi Szombathely támogatásával – újra megmutatjuk a kuapdöntőt.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!