A karácsonyi gálát követően rendkívül rövid pihenő állt a Westside TSE valamint a Real Dancestar növendékei számára. A szombathelyi táncsport egyesület hétről-hétre feltűnt különböző vállalatok, sportrendezvények során bemutatókkal emellett a májusi világbajnokságra készültek Szárnyas Mónika valamint Vincze Csaba tanítványai.

Az idény egyik legnagyobb próbatétele kétségtelenül a Fusion Dance Contest volt, amelynek idén Mosonmagyaróvár adott otthont. Itt már több dobogós és pontszerző helyet jegyezhettek a Westside TSE formációi. A héten pedig már útközben jelentkeztek, hiszen ott lesznek Horvátországban is, ahol a World Dance Masters világbajnokságon képviselik hazánk színeit.

A porec-i erőpróbán a világ legjobb táncosaival, formációval mérik össze tudásukat a vasi és zalai csapatok. A korábbi évekhez hasonlóan idén is különleges produkcióval rukkolnak ki a Westside kötelékébe tartozó növendékek, akik folytathatják a hagyományokat és újabb érmekkel, serlegekkel bővíthetik az egyesület vitrinjét. Az erőpróbáról és az elért eredményekről természetesen beszámol majd a Hungarysport is.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!