Hajrájához közeledik valamennyi bajnokság, így a korosztályos röplabdabajnokság is. Remekül szerepelt az idény során a Szombathelyi Sportiskola U17-es csapata, amelynek gerincét az U15-ös korosztály játékosai adják. Horváth Dóra növendékei a legutóbbi hétvégén hazai pályán gyarapíthatták megszerzett pontjaik számát, a szurkolóik hathatós segítségével.

A Horvát Oktatási Központ tornacsarnokában három csapat mérte össze tudását, mindezt körmérkőzéses formában. A lebonyolítás forgatókönyve sem változott: három szettet játszottak az együttesek. A házigazda sportiskolás lányok mellett ezúttal a Győri DRC (sárga) valamint a Veszprémi ESC (fehér) gárdái feszültek egymásnak egy-egy igazlmas mérkőzéseken.

Először a SzoSI és a Rába-parti alakulat csapott össze. Az már a kezdést követően jól kirajzolódott, hogy a szombathelyiek jobban akarták a győzelmet. A közelgő U15-ös bajnoki éremcsatára hangolva rendkívül magas színvonalú derbin diadalmaskodtak. Főként a nyitásfogadások valamint az ütőjáték terén nőttek a szomszédvári rivális feje fölé.

A győriek jobbára a vasi alakulat hibáiból éltek és próbálták megnehezíteni a házigazda dolgát, azonban mindezt hiába. Könnyed sikert aratott a SzoSI. A tornacsarnok falai a Veszprém elleni derbin is beremegtek a szurkolók buzdításának köszönhetően. Nem fékezett a szombathelyi csapat a folytatásban sem. Bár a vendégek is teljes kerettel érkeztek a vasi vármegyeszékhelyre, ez is kevésnek bizonyult.

Hprváth Dóra együttese végig nagyon magabiztosan játszott. A kisebb megingásokat leszámítva nem is volt a két együttes egy súlycsoportban. A hazaiak mesterének pedig lehetőséget biztosított ez az összecsapás is arra, hogy valamennyi játékosának lehetőséget adjon. A fiatal röplabdázók pedig éltek vele és hibátlan produkcióval hálálták meg a nézők szeretetét is.

Szalayné Sebők Éva U17 IV.o. röplabda-bajnokság
Hétvégi eredmények:

Szombathelyi Sportiskola U17 – Győri DRC (sárga) 3-0
Szombathelyi Sportiskola U17 – VESC (fehér) 3-0

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!