Hét játékos képviseli a magyar színeket a dél-afrikai Durbanben szombaton kezdődő egyéni asztalitenisz-világbajnokságon, amelyen egyesben és párosban hirdetnek győztest. Egyesben Majoros Bence, Szudi Ádám, Póta Georgina, Madarász Dóra, Hartbrich Leonie és Bálint Bernadett áll majd asztalhoz, az egynemű párosoknál pedig három duónak lehet szorítani: a férfiaknál az Európa-bajnoki bronzérmes Ecseki, Szudi kettős, valamint Majoros a dán Anders Lind oldalán, míg a nőknél Póta és Madarász próbál szerencsét. Vegyes párosban az olimpiai részvételre pályázó Madarász, Ecseki kettős küzd magyar részről.
Az egyéni világbajnokság meghívásos, a világranglistáról lehetett rá indulási jogot szerezni.
“Optimistán vágunk neki a vb-nek, bár voltak sérülések a csapaton belül. Sűrű a nemzetközi program, de összeségében bizakodva várjuk a rajtot, mert mindenki jól teljesített a saját klubcsapatában és az eszéki Eb-selejtezőn is. Egy jó sorsolással szeretnénk meglepetés-győzelmeket aratni.” – mondta az M1 aktuális csatornának Muskó Péter, a férfiak szövetségi kapitánya.
“Remélem, hogy ez a vb jobban sikerül majd, mint a két évvel ezelőtti houstoni – fogalmazott az elutazás előtt a nőket irányító Bátorfi Zoltán. – Jó formában vannak a lányok és mindenki egészséges. Az olimpiai kvalifikáció szempontjából ez nagyon fontos verseny lesz, mert sok értékes világranglista-pontot lehet itt szerezni. Újfajta a vb, a világranglistáról lehetett kijutni, egyesben 128 játékos indulhat, itt már nincs gyenge ellenfél. Akkor lennék elégedett, ha minél több győzelmet tudnánk aratni, de ez persze függ a sorsolástól is.”
A magyarok közül Madarász Dóra lesz a legelfoglaltabb a tornán, miután három számban is asztalhoz áll.
“Már nagyon vártam ezt a világbajnokságot, amely fontos mérföldkő lesz az olimpiára vezető úton. Remélem, hogy jól fog sikerülni, mert nagyon sok munkát fektettünk a felkészülésbe – nyilatkozott a játékos. – Nagyon összpontosítunk arra, hogy vegyes párosban minél jobb eredményt érjünk el, 17. kiemeltek vagyunk, de szeretnénk legalább a 16 közé bejutni, ezzel sok pontot tudnánk szerezni az olimpiai versenyfutásban.”
Egyesben 128-as, párosban 64-es lesz a főtábla Durbanben. A verseny jövő vasárnapig tart, a vb 84 év után tér vissza az afrikai kontinensre, 1939-ben Kairó volt a házigazda. Csütörtökön este megtartották a sorsolást, egyesben a magyaroknak nem igazán volt szerencséje, csak Majoros és Póta kapott verhető ellenfelet, a többieknek bravúr kell a továbbjutáshoz.

A magyarok ellenfelei az 1. fordulóban (a viadal honlapja alapján):
férfi egyes (a 64 közé jutásért):
Majoros Bence (a világranglistán 86.)-Eugene Wang (kanadai, 85.)
Szudi Ádám (163.)-Marcos Freitas (portugál, 60.)
női egyes (a 64 közé jutásért):
Póta Georgina (78.)-Melissa Tapper (ausztrál, 171.)
Madarász Dóra (87.)-Sofia Polcanova (osztrák, 12.)
Bálint Bernadett (197.)-Margarita Peszocka (ukrán, 56.)
Hartbrich Leonie (205.)-Ni Xia Lian (luxemburgi, 48.)
férfi páros (a 32 közé jutásért):
Majoros Bence, Anders Lind (magyar, dán)-Horacio Cifuentes, Gaston Alto (argentin)
Ecseki Nándor, Szudi Ádám-Quadri Aruna, Bode Abiodun (nigériai)
női páros (a 32 közé jutásért):
Póta Georgina, Madarász Dóra-Offiong Edem, Cecilia Akpan (nigériai)
vegyes páros (a 32 közé jutásért):
Ecseki Nándor, Madarász Dóra-Alexander Chen, Karoline Mischek (osztrák)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!