A Vas Megyei III. osztályú labdarúgó bajnokságban is lezajlott egy játéknap a hétvégén, a zömében vasárnap (egy meccs kivételével) megrendezett találkozókon az időjárás sem volt kegyes a csapatokhoz, akiknek a felázott talajjal is meg kellett küzdeniük. 

Jegyzőkönyvek, tabella

Idegenben győzött a Kőszeg és a Nárai együttese is, mindkét éllovas nehéz meccsen tudott 3 pontot szerezni. A “Kőszeges” párharcot a Kőszegszerdahely nyerte a Kőszegfalva ellen, a Nemeskolta pedig Gyöngyösfaluból távozott pontokkal. A forduló leginkább a vendégként pályára lépő csapatoknak kedvezett, a Kőszegszerdahelyen kívül csupán az Acsád-Meszlen SE tudott nyerni saját közönsége előtt.

Jegyzőkönyvek, tabella

A Szergény nyerte a listavezetők rangadóját, de az Ostffyasszonyfa előnye továbbra is magabiztos a tabellán. A 4 gól volt a sláger a sárvári körzetben a hétvégén, hisz a Szergényen kívül a Rábasömjén, a Kenyeri, az Ölbő és a Sorkifalud is 4 gólig jutott, ez pedig minden említett csapatnak győzelmet ért.

Jegyzőkönyvek, tabella

A címvédő Magyarszecsőd alulmaradt a Szakonyfalu elleni rangadón, így már 8 pontos a hátrányuk a listavezető, és a hétvégén ismét győzelmet arató Kondorfa mögött. A forduló legtöbb gólos találkozóinak az egyaránt 7-7 gólt hozó Oszkó-Győrvár – Rábagyarmat, valamint a Rábatótfalu-Szalafő – Vasalja mérkőzés bizonyult, mindkét pályán a hazaiak örülhettek a végén.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!