A már bajnok és feljutó listavezető Diósgyőri VTK 37 bajnokijából 27-et megnyert, 3-szor döntetlent játszott, 7-szer kikapott, 77 gólt lőtt, 36-ot kapott – 84 pontot szerzett. A piros-fehérek tavasszal mindössze kétszer szenvedtek vereséget, utoljára március 19-én, akkor a másik feljutó, az MTK 4-2-ra nyert ellenük az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

Ifjabb Szergej Kuznyecov együttesében három szombathelyi kötődésű futballistát is találunk. A kapus Senkó Zsombor az Illés Akadémián pallérozódott, Koman Vladimir anno a Haladásban nevelkedett, míg Holdampf Gergő 2019 januárjától 2022 nyaráig erősítette a Halit. Rajtuk kívül többek között Danilovic Braniszlav, Szatmári Csaba, Bertus Lajos, Bényei Ágoston, Cseke Benjámin, Eppel Márton, Gera Dániel és Könyves Norbert bír komoly NB I-es rutinnal. A miskolciak legeredményesebb játékosa a 18 találattal a másodosztályú góllövőlista második helyén álló Lukács Dániel.

Ősszel a szombathelyiek 2-1-re nyertek Diósgyőrben, a gólokat Simut Mario és Rácz Barnabás szerezték.

Michal Hipp, a Hali vezetőedzője nehéz mérkőzést vár, de hiszi, hogy az utóbbi hetek rossz eredményei ellenére is jó meccset játszik a csapat.

A bajnoki szezonzárón vasárnap 17 órakor a Diósgyőri VTK látogat a Haladás Sportkomplexumba.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!