A harmadik futamot az első helyről rajtolva megnyerte a címvédő Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Európa-bajnokság idénynyitó misanói hétvégéjének vasárnapi napján, míg a negyedik versenyen hatodikként ért célba, de hivatalosan ötödik lett. A 38 éves szombathelyi pilóta a szombati naphoz hasonlóan ezúttal is megnyerte az időmérő edzést, majd a nap első – a hétvége harmadik – 12 körös viadalán rajt-cél győzelmet aratott.

A fordított rajtrácsos késő délutáni zárófutamon Kiss a nyolcadik pozícióból indult, ezen kettőt tudott javítani, így 12 kör után hatodikként intették le. Utólag az előtte célba érő Stephanie Halmot időbüntetéssel sújtották, így Kiss végül hivatalosan ötödik lett. A négyszeres Eb-győztes magyar versenyző az idénynyitó szombati napjának első futamát műszaki hiba miatt kénytelen volt feladni, majd a második versenyen a rajtrács végéről rajtolva is győzni tudott, miután az egész mezőnyön átverekedte magát.

“Jó és erős kezdés volt, a tempónk jó és látjuk azt is, hogy az ellenfeleink nem tudtak csodát tenni és nem tudtak olyan technikai fejlesztést végrehajtani, amivel elénk tudnának kerülni. Remélem, hogy a technikai hibákat ezzel erre az évre letudtuk, de mindig a hibákból lehet a legtöbbet tanulni, mi is így teszünk és levonjuk a tanulságokat ebből” – nyilatkozta Kiss Norbert az M1 aktuális csatornának.

Kiss így Misanóban 36 pontot gyűjtött, ezzel az összetettben a harmadik helyen áll. Az élen a hatszoros Európa-bajnok Jochen Hahn (45 pont) várja a folytatást, második a háromszoros kontinensbajnok spanyol Antonio Albacete (39). A kamion Eb idei szezonja június 10-11-én, a Slovakiaringen folytatódik.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!