15:00 – Világsztárral erősít a Győri ETO

0
75

A Győri Audi ETO női kézilabdacsapata hivatalos oldalán jelentette be, hogy a következő szezontól náluk folytatja pályafutását Kelly Dulfer. A holland átlövő a német Bietigheim együttesétől érkezik a 2024/25-ös szezonra.

“Örömmel jelentem be, hogy sikerült megegyeznünk Kelly Dulferrel, aki jövő nyártól teszi át székhelyét Győrbe. Nagy reményeket fűzünk hozzá, hiszen személyében egy több poszton is világklasszis teljesítményre képes játékost igazoltunk. Védekezése magas szintű, remekül lát a pályán, a gyors lerohanások során pedig az egyik leghatékonyabb posztján. Leigazolása egyértelműen az Ulrik Kirkely-vel közösen megálmodott stratégia újabb lépése. Három éves kontraktust írtunk ma alá. Várjuk nyártól Győrben, de addig is sok sikert kívánok neki” – nyilatkozta Endrődi Péter ügyvezető.

“Nagyon boldog vagyok, hogy csatlakozhatok nyártól a Győri Audi ETO csapatához. Nagyszerű megbeszélések zajlottak köztem, menedzserem René Cloo és a klub között, és boldog vagyok, hogy megegyeztünk. Győr a világ egyik legjobb csapata, itt minden évben címekért lehet és kell is küzdeni, ami számomra nagyon fontos. Nem kellett bemutatni a klubot, mindenki ismeri az ETO-t, éppen ezért számomra is nagy lehetőség, hogy ebben a nagy tradíciókkal bíró klubban szerepelhetek majd. Szeretném, ha közösen tudnánk a kitűzött célokat elérni. Nagy álmom a Bajnokok Ligája győzelem, nem titok, hogy ezért is érkezem. Nyártól mindent megteszek ennek eléréséért, de addig is jelenlegi csapatom, a SGBBM Bietigheim sikeréért dolgozom tovább. Hálás vagyok az itt eltöltött időért” – mondta Kelly Dulfer.

A győriek honlapja beszámolt a 29 éves holland válogatott játékos karrierjéről is. A világsztár kézis a holland Ventura csapatban nevelkedett, majd kisebb németalföldi klubok után 2015-ben igazolt a német élvonalbeli Oldenburg csapatához. 2017-től két szezonon keresztül a dán Kobenhaven-t erősítette, majd 2019-ben visszatért a német pontvadászatba, a Dortmund csapatához. 2021 nyarán igazolt a Bietigheim gárdájához, ahonnan jövő nyáron csatlakozik a Győri Audi ETO KC keretéhez. Pályafutása során holland, dán és német bajnoki címeket nyert. A 186 centiméteres balátlövő 2019-ben világbajnoki címet ünnepelhetett, de ezen kívül nyert Hollandiával világbajnoki ezüst (2015) és bronzérmet (2017), valamint Európa-bajnoki ezüst (2016) és bronzérmet (2018) is.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here