A Vas Vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 5. fordulójában remek mérkőzéseket játszottak, szinte minden találkozó szorosan alakult.
Megszerezte első bajnoki pontját a Bük együttese, akik a bajnokságot jól kezdő Csepreg otthonában játszottak egy gól nélküli döntetlent. Többnyire mezőnyben folyt a játék, a csepregieknek főleg a meccs elején akadtak lehetőségei, a vezetést is megszerezték ekkor, ám a gólt les miatt elvette a játékvezető.
Kiegyenlített erők küzdelmét hozta a forduló rangadója is, amelyen a helyzeteivel jobban sáfárkodó Király SE végül legyőzte a Celldömölk gárdáját. A hazaiak már az első percben megszerezték a vezetést, ám a vendégek nem estek össze, egyenlíteni tudtak még a térfélcsere előtt. A második etapban mindkét kapu előtt akadtak helyzetek, gólt azonban csak a Király szerzett, így a 3 pont Szombathelyen maradt.
Kétszer is vezetett, ám végül pont nélkül maradt a Vasvár a Haladás ellen. A hazaiak teljesítményére így sem lehet panasz, remekül küzdöttek, és mindent megtettek a pontszerzésért.
Egy gól döntött Szentgotthárdon, ahol a helyi együttes a Táplánt fogadta az 5. fordulóban. A találkozó nagy küzdelmet, és többnyire mezőnyjátékot hozott, ám a második félidő derekán megszerezte a győztes találatot a hazai gárda.
Hiába vezetett a Sárvár Vépen, a hazai együttes parádés második félidőt produkálva megfordította a találkozó állását, és végül simán tartotta otthon a 3 pontot.
Továbbra is vannak csapatok a mezőnyben, akiknek nem kezdődött túl jól a szezon, a Nádasd és a Körmend ezen a hétvégén sem tudta megszerezni első pontjait. Az újonc nádasdiak hazai pályán szenvedtek vereséget a Söpte ellen, míg a piros-feketék szintén saját közönségük előtt maradtak alul a Szarvaskend ellen.
Óriásit hajrázva a mérkőzés utolsó 20 percében fordított a Rábapaty Csákánydoroszlóban. A hazai együttes két gólos előnnyel vágott neki a hajrának, ám végül pont nélkül maradt a hétvégén.
TABELLA
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!