„Friss helyreállító műtéten estem át négy hete. A 2022 októberében elvégzett lábműtét nem sikerült, és ezt újra kellett műteni. Ha egy kicsit előbb kapunk észhez, vagy ha előbb mondanak valamit arról, hogy ez nem sikerült jól, akkor újra megműttettem volna és akkor talán a világbajnokságon is részt tudtam volna venni” – mondta a Kossuth Rádiónak a 2012-es londoni olimpia bajnoka, majd hozzátette, nagyon megviselte, hogy nem tudott hazai pályán dobókörbe állni a vb-n.
A 41 éves atlétát talpsérülése már régóta hátráltatja, s korábban két orvostól is olyan visszajelzést kapott, hogy a lába már nem lesz a régi és ezzel a fájdalommal együtt kell élnie. Új orvosa szerint egy csontkinövés okozta a problémát, amit műtéti úton el is távolított, így Pars úgy döntött, hogy ha sikeresen zárul a rehabilitáció, akkor szeretne felkészülni a jövő évi párizsi ötkarikás játékokra.
„Mindenki engem tart hibásnak, hogy miért nem hagyom abba, és miért nem mondom ki a végét. Egyrészt azért, mert nem szeretném így abbahagyni, másrészt tavaly rossz lábbal is 72 méter körül voltam februárban, de sajnos olyan rossz volt a lábam, hogy nem tudtam felfejlődni a helyzethez” – hangsúlyozta.
A kétszeres Európa-bajnok azt is megemlítette, hogy jelenleg nincs klubja, és olyan edzőt vagy segítőt keres, aki kizárólag vele foglalkozik, mivel akkor képes lehet újra 75-76 méter körül teljesíteni.
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!