A meccs az első percektől fogva nagyon kiélezett volt, mindkét gárdának jól jött ki a lépés, így fej-fej mellett haladtak egészen a zárónegyedig. Ekkor azonban tudott még növelni a tempón a philadelphiai gárda, amit a címvédő már nem bírt ki egészen a végéig.

A regnáló MVP (az idény legértékesebb játékosa) Joel Embiid ismét fantasztikus teljesítményt nyújtott, hogy megmutassa idén is ő a cím legnagyobb várományosa. A kameruni születésű center 41 pontot tett fel a táblára és mellette tíz lepattanót is összeszedett, de mellette Tobias Harris és Tyrese Maxey is jó estét zárt, előbbi 24, utóbbi 25 pontig jutott. A túloldalon a szerb klasszis, Nikola Jokics szintúgy 25 pontot szórt és mellette 19 (!) lepattanóval segítette a csapatát, de a győzelemhez ez is kevés volt.

Sokáig úgy tűnt a Sacramento könnyedén át fog sétálni a Phoenixen, hisz már az első negyedben 12 ponttal elhúzott és még a záróetapban is volt, hogy 22 ponttal vezetett. A vége előtt nyolc perccel azonban egyszer csak megérkezett a meccsbe a Suns és egy hihetetlen 32–8-as futásnak köszönhetően végül sikerült legyűrnie két ponttal a Kingst.

Kevin Durant nem meglepő módon ismét stabil teljesítményt hozott és 27 ponttal zárta a találkozót, azonban mellette Devin Booker és Bradley Beal helyett ezúttal Grayson Allen volt még kulcsfigura, aki 29 pontig jutott és hat gólpasszt is kiosztott mellé. A Kingsnél De’Aaron Fox 33 pontot tett hozzá a csapata teljesítményéhez, míg Domantas Sabonis 21 pontos tripla-duplát ért el.

A Clippers és az OKC találkozója is kifejezetten szórakoztatóra sikeredett, hisz sokáig egyik gárda sem tudott igazán ellépni a másiktól, egyedül a harmadik negyedben volt kicsit összeszedettebb a Los Angeles, ami végül elég is volt ahhoz, hogy Minnesota Timberwolves elleni vereségből felállva folytathassák a menetelésüket a csúcs felé.

A Clippersben ezúttal Paul George tűnt megállíthatatlannak, aki 38 pontot és hét lepattanót szedett össze, ráadásul még három labdát is elcsent az ellenféltől. Joel Embiid mellett szintén MVP-címre pályázó Shai Gilgeous-Alexander volt csapat ellen ezúttal nem igazán brillírozott, mindössze 19 pontig jutott kifejezetten gyenge dobóátlaggal és az év újonca trófeára hajtó Chet Holmgren is csak 8 pontot tett fel a táblára.

NBA ALAPSZAKASZ
Philadelphia 76ers–Denver Nuggets 126–121
Phoenix Suns–Sacramento Kings 119–117
Los Angeles Clippers–Oklahoma City Thunder 128–117

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!