Jó formában érzi magát a hétvégi csehországi terepkerékpáros (cyclocross) világbajnokság előtt Vas Kata Blanka.
“Jó formában érzem magam nagyon: egyre jobban érzem magam a versenyeken és végre a rajt sem sikerült annyira szerencsétlenül, úgyhogy a végén tudtam harcolni a dobogóért, sőt, mondhatjuk, hogy a győzelemért is” – értékelt az M1 aktuális csatornának az SD Worx-Protime 22 esztendős bringása, aki vasárnap a hollandiai Hoogerheidében mindössze egy másodperccel maradt el a világ- és Európa-bajnok, hazai közönségkedvenc Fem van Empeltől. Az október közepi kulcscsonttörése után újra formába lendülő Vas úgy fogalmazott:
“Nem bosszankodtam egyáltalán a versenyt követően, egy ilyen szezon után örültem nagyon a második helynek, ez egy győzelem volt számomra. Szerintem jobb is, hogy nem nyertem a világbajnokság előtt, mert így talán ha ilyen szituációban leszek ott, akkor még jobban akarok majd nyerni” – fejtette ki Vas, aki az idényben először állt dobogón a világkupában, a teljes terepkerékpáros szezont figyelembe véve pedig másodszor az Oisterwijkben rendezett októberi C2 kategóriájú viadalt követően, amelyen diadalmaskodott.
Már Szlovákiában van a barátjánál, néhány kemény edzés vár rá, majd csütörtökön mennek át a három és fél órányira fekvő Táborba, a vb helyszínére. Csütörtök délután pályabejárás lesz, pénteken ismét edz a pályán, szombaton 14.30-tól pedig következik a verseny, amely előtt még egyszer felméri, milyen állapotban lesz a pálya. Erről elmondta: nagyon szereti, több pozitív tapasztalata is van róla, és tudja azt is, mik a gyengeségei ezen a pályán és hogy mely részein erős. Előbbiek közé az egyik lépcső rész, majd az azt követő emelkedőn elindulás tartozik – “ez általában mindenkinek nagyon fáj” -, valamint a palánkon átugrás, amely szintén emelkedőn van.
“Itt szoktam néha leszakadni a legjobbakról” – vallotta be Vas, aki erősségei közé az egyik kis emelkedő, illetve a pálya elején található saras, rézsűs, kanyaros részt sorolta. – “Ez általában nagyon jól megy.”
Elárulta: az edzőtáborban a gyengébb részterületekre külön hangsúlyt fektettek résztávozással.
Az esélyei kapcsán azt mondta: nem számolgat, nem szeretné túlgondolni, csak kihozni magából a legjobbat, csapata részéről sem helyeznek rá nyomást. Kiemelte, hogy ha jó rajtja lenne és nem hátráltatná technikai probléma, csak rajta múlna az eredménye, azzal már elégedett lenne.
Arra a kérdésre, hogy képesnek érzi-e magát arra, hogy meglepetést okozzon, mosolyogva annyit felelt: “igen, szeretek meglepetést okozni”.
Kitérve a nyári ötkarikás játékokra úgy fogalmazott: minden sportolónak, így neki is ott van a fejében az olimpia, nagyon szeretne indulni hegyikerékpárban és országúton is – utóbbiban biztosan van kvótája Magyarországnak, és előbbiben is jó esély van rá.
“Először is ez a nagy cél, aztán ha sikerül kijutnom montiban és országúton is, akkor pedig a legjobbamat kihozni” – tekintett előre.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!