A csütörtöki edzést Simon Miklós, a DVTK Labdarúgó Sportakadémia szakmai igazgatója vezeti, és Debrecenben, a február 3-i tavaszi rajton is ő irányít majd.

„Annak tudatában hoztuk meg ezt a nehéz döntést, hogy tudjuk, néhány nappal a bajnoki rajt előtt nem ideális edzőt váltani. Ám senki sem lehet fontosabb, mint a klub, a DVTK-család értékeivel senki sem fordulhat szembe. Csak olyan kollégákkal tudunk együtt dolgozni, akik számára a DVTK előrébb való, mint a saját márka építése. Aki ezzel nem tud azonosulni, attól, ha fájdalmas is, meg kell válni” – idézi a klubhonlap dr. Magyar Mátyást, a klub tulajdonosát.

„Az elválás egy folyamat eredménye, korábban is láttunk arra utaló jeleket, hogy elkerülhetetlen ez a pillanat, mégis próbáltunk mindent megtenni az elkerüléséért – folytatta a tulajdonos. – Közös úton indultunk el másfél évvel ezelőtt. Bármilyen sikereket is értük el, ha valaki letér erről a közös útról, akkor nem tudunk más döntést hozni.”

„A DVTK költségvetése az előző idényhez képest jelentősen nőtt, és a vezetőedző az anyagiakon túl is minden olyan támogatást megkapott, ami a közös céljaink eléréséhez szükséges” – fogalmazott Magyar Mátyás, hozzátéve, a költségvetés, a célok és a csapat őszi teljesítménye összhangban áll egymással.

„Kuznyecov Szergej személyében fiatal edzőnek adtunk bizalmat, aki Diósgyőrben érte el első sikereit, ám az elmúlt időszakban láttuk a jeleit annak, hogy nem egy irányba tartunk. És a szurkolók számára láthatatlan hétköznapok során ezek a jelek egyre erősödtek – tette hozzá dr. Bajúsz Endre,a DVTK sportigazgatója. – A keretet nyáron és télen is vele egyetértésben erősítettük meg, jöttek az eredmények is, ám a helyzetet ez nem oldotta meg, ezért a váltás mellett döntött a klubvezetőség.”

Kuznyecov 2022 őszén érkezett Diósgyőrbe, az első idényben 33 bajnokin ült a DVTK kispadján, az NB II-ben pedig bajnok lett a csapattal. Az élvonalban 17 mérkőzésen irányította a piros-fehéreket, akikkel a 7. helyen zárta az őszi szezont.

Érkezők: Ondrej Baco (cseh, Hapoel Jerusalem – Izrael), Marco Lund (dán, IFK Norrköping – Svédország), Tóth Balázs (Kazincbarcika)

Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bánhegyi Bogdán (legutóbb kooperációs kölcsönben, Kazincbarcikán szerepelt)

Távozók: Marin Jurina (bosnyák-horvát, MTK Budapest), Lukács Dániel (Kecskeméti TE)

Kölcsönbe távozók: Jérémie Obounet (gaboni, FC Kosice – Kassa)

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Karlo Sentic (horvát, Hajduk Split – Horvátország)

 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!