Ezüstérmet nyert a magyar csapat a férfi kardozók georgiai világkupaversenyén, Tbilisziben, ezzel két versennyel a zárás előtt továbbra is vezeti az olimpiai kvalifikációs ranglistát.
A Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád és Decsi Tamás alkotta világbajnoki címvédő együttes a 16-os táblán 45-38-ra verte a törököket, majd a nyolc között 45-33-ra az egyiptomiakat, az elődöntőben pedig 45-31-re az amerikaiakat. A döntőben a dél-koreaiakkal találkoztak a magyarok, akiket a tavalyi, milánói vb-döntőben 45-42-re legyőztek. Ezúttal az előző négy évben vb-aranyérmes ázsiaiak nyertek egyetlen találattal, 45-44-re több fordulatot is tartalmazó mérkőzésen. Az első öt párharcot elvesztették a magyarok, a hatodikban jött az első – szűk – siker, majd Gémesi 15-4-re verte Gu Bon Gilt, ezzel fordított, Szatmári pedig kettőre növelte az előnyt. Végül az előző napon egyéniben győztes Szilágyi ellen Do Gjeong Dong előbb fordított, aztán a háromszoros olimpiai bajnok magyar kardozó visszavette a vezetést, 43-40-re és 44-42-re nála volt az előny, de az utolsó három tust az ellenfélé lett.
“Remek hétvége volt, még akkor is, ha nehezen tudok napirendre térni a döntőben történtek felett. Maradjunk annyiban, hogy a szememben ez a csapat megnyerte a versenyt, aztán értse ezt mindenki úgy, ahogy akarja…” – idézte a hazai szövetség honlapja Decsi András vezetőedzőt. – “Áron fantasztikus szombati vívása után kicsit féltettem a fiúkat, de ismét nagyszerűen tette mindenki a dolgát. A törököket nem vehetjük félvállról, ez ismét kiderült. Viszont amilyen magabiztosan hoztuk a folytatást Egyiptom, és a minket legutóbb legyőző Egyesült Államok ellen, az mintaszerű volt. A Korea elleni döntőben Csanád első két, elvesztett meccse után is bíztam benne. Akadt, hogy ilyen szituációban már lecseréltem, Tomi most is készen állt. De láttam Csanádon, hogy képes a bravúrra. A végét meg inkább hagyjuk, maradjunk annyiban, hogy ismét igazolta ez a válogatott, hogy a világ egyik legjobbja, ha nem a legjobbja…”
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!