Az eredményes alapszakaszbeli teljesítményével odaért a második helyre a Haladás VSE együttese, amely így a felsőházi rájátszásban folytatta szereplését. A röplabda bajnokság másodosztályának legjobb együtteseivel szemben nem termett eddig babér a vasi lányoknak. Mucsi Péter tanítványai idegenben szerették volna megtörni eddigi eredményetelen sorozatukat.
A helyzetet bonyolította, hogy ezúttal is tartalékos, felforgatott kerettel kellett volna ezt a bravúrt megoldani. A találkozót a hazaiak kezdték jobban. A játszma derekára azonban magára talált a Haladás és rendkívül szorosan alakult a hajrá. Itt viszont elég volt egy kis figyelmetlenség és lépéselőnybe került a JRK Volleyball. A második szett során végig pariban voltak a csapatok, a Hali játékosai jobban koncentráltak a ráadásban így sikerült egyenlíteni.
A következő felvonás során viszont rövidzárlat köszönt be vendég oldalon, így rendkívül simán vette át ismét a vezetést a Jászberény. Úgy tűnt, hogy ezúttal sem terem pont a vasi alakulatnak, mert csak egyetlen szettől volt a sikertől a házigazda. A szombathelyi gárda viszont feljavult és rendkívül pontos ütései, háló közeli játéka meglepte a vendéglátókat.
Közel másfél óra játék után 2-2 állt az eredményjelzőn, így következett a mindent eldöntő játszma. Ezt már a vendégek végig koncentráltan hozták le. A kritikus pillanatokban sem remegtek meg a kezek és ezen az estén kétszer is hátrányból állt fel, majd fordított, s nyert a Haladás. Ezzel a sikerrel megtörte a szombathelyi együttes a rájátszásbeli nyeretlenségi mutatóját.
– Végre egy siker itt a rájátszásban, aminek örülhettünk. Emeli a siker fényét, hogy nehéz heteken vagyunk túl. Hétről-hétre egyre kevesebb a létszámunk, így szinte csoda, hogy ma győzelemnek örvendhettünk. Dicséretes, hogy ebben a különleges helyzetben a jelen lévő játékosok példás hozzáállásáról, nagy akarásról tettek tanúbizonyságot és végre csapatot láttam, akik képesek egymásért, a közös sikerért minden megtenni. Büszke vagyok rátok – nyilatkozott Mucsi Péter a Hunvolley szakoldalnak.
JRk Volleyball – Haladás VSE 2-3 (-21, 26, -10, 15, 10)
Haladás: Kőrösi Z., Tóth B., Héjj L., Marton G., Horváth B., Stéger B.
Libero: Varga N., Ragasits L.
Csere: Rudolf L., Avas V.
Vezetőedző: Dr. Mucsi Péter
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!