Póta ismét kvótáért játszhat

0
61

Póta Georgina a kieséses tábla második szakaszában is bejutott a négy közé az asztaliteniszezők szarajevói egyéni európai olimpiai selejtezőjén, így újra egy győzelemre van attól, hogy kvótát szerezzen a párizsi játékokra. A 39 éves, kétszeres Európa-bajnok magyar játékos szombaton is kvótáért játszhatott, akkor azonban öt szettben alulmaradt a brit Anna Hursey-vel szemben, így átkerült a tábla második szakaszába. Ennek vasárnapi negyeddöntőjében a 18. helyen kiemelt luxemburgi Sarah De Nutte volt az ellenfele, aki egy körrel korábban az elsőként rangsorolt olasz Giorgia Piccolint búcsúztatta. Pótát az ötödik helyen emelték ki Szarajevóban, s a mérkőzés az esélyeknek megfelelően is alakult. Az első két szettet szorosan, a harmadikat már simábban nyerte a rutinos magyar játékos, majd a negyedikben, 7-7-nél időt kértek a luxemburgiak. Ez sem használt, Póta három mérkőzéslabdához jutott, s már az elsőt kihasználta. A kvótameccsen a második helyen kiemelt portugál Jieni Shao lesz az ellenfele. Amennyiben kikap, még a bronzmérkőzésen is lesz lehetősége az olimpiai indulási jog kiharcolására.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here