Nehéz pillanatok vártak a címvédő szombathelyi futsal együttesre, amely a bajnoki finálé első felvonását hazai környezetben veszítette el. Motiváltak voltak a kecskeméti játékosok is, akik egy esetleges hazai sikerrel karnyújtásnyi távolságra kerültek volna a bajnoki aranyéremtől. Ennek megfelelően nagy csatát és fordulatokban gazdag mérkőzést ígért a hétfő esti összecsapás. Ezt a tény támasztotta alá a kezdőcsapatok összeállítása is.

A vasi alakulat kemény és agresszív letámadással esett ellenfelének és ez hatásos fegyvernek bizonyult. Először Henrique Diniz lövése okozott zavart a hazai védelemben, majd a harmadik perc végén máris kapitulált a kecskeméti hátvédsor. Luiggi Longo keverte meg emberét, keresztbe lőtt labdájára jól érkezett Sipos, akik közelről hálóba terelte a labdát. A gyors szombathelyi gól felpezsdítette a játékot és mindkét csapat a támadófutsalt helyezte előtérbe.

A kezdeti Hali nyomás fokozatosan enyhült és a hazaiak is felbátorodtak. Eleinte csak mezőnyben, majd a helyzetek számában is feljavult a Kecskemét. Gólra azonban nem futotta a hazaiak erejéből az első félidőben. Sőt, a második játékrész elején majdnem megduplázta előnyét a Haladás. Rutai készített le egy labdát Vatamaniuc-Bartha bombáját Rigó bravúrral védett. Lüktetett a játék, nem volt egyetlen percnyi üresjáték sem, ami a nézőket is feltüzelte.

Ahogy fogyott az idő, úgy volt lépéskényszerben a házigazda és egyre többször adta fel biztos védekezését. Vasnak köszönhetően egy pontrúgásból növelni tudta előnyét a vendég gárda. Rögtön jött is a válasz: Pál hatalmas gólt ragasztott Alasztics kapujának felső sarkába. A kontrára berendezkedő vendégek végül bebiztosították győzelmüket, így döntetlen állásról folytatódik az NB I-es finálé.

SG Kecskemét Futsal – Haladás VSE 1-3 (0-1)

Haladás: Alasztics M. – Henrique Diniz, Vatamaniuc-Bartha D., Hadházi S., Rutai B.
Csere: Homlok L. – Kovács M., Szalmás Z., Luiggi Longo, Hajmási M., Dróth Z., Sipos G., Körmendy G., Vas Á.
Vezetőedző: Felipe Conde

Gólszerző: Pál (28′) illetve Sipos (3′), Vas (26′), Vatamaniuc-Bartha (34′)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!