500 versenyző, köztük 7 olimpiai bajnok is itt lesz Budapesten

0
50

Csaknem 500 versenyző, köztük hét olimpiai bajnok versenyez majd június 20. és 23. között a városi sportágak olimpiai kvalifikációjának második, egyben utolsó állomásán, a budapesti Ludovika Campuson.

    A Magyar Olimpiai Bizottság szerdai közleménye szerint elkészült a BMX freestyle park versenyszámát, a falmászást, a gördeszkát és a breaktáncot felvonultató sportesemény budapesti állomásának végleges programja.
A BMX freestyle, a falmászás és a gördeszka már a tokiói ötkarikás játékokon bemutatkozott, míg a breaktánc Párizsban szerepel először az olimpiai műsorban. A két állomáson elért eredmények összesítése alapján több mint 150 versenyző juthat párizsi kvótához. A gördeszkásoknál a sorozat két állomásán szerzett pontok mellett egyharmad részben korábbi versenyekről hozott pontok is számítanak a végelszámolásnál.
A kétfordulós esemény első megmérettetésére két hete, Sanghajban került sor. Az első állomáson a BMX-es Kempf Zoltán a 21., a breaktáncos Szarvák Csenge a 34., Lobontiu Menotti Noris a a 38., míg sportmászó Tusnády Nimród a 44. helyen végzett.
A mezőnyben többek között ott lesz Joszozumi Szakura, a japánok olimpiai és világbajnok gördeszkása, valamint a spanyol Alberto Ginés López, a férfi sportmászás első olimpiai aranyérmese, illetve az ausztrálok kétszeres világbajnok BMX-versenyzője, Logan Martin, aki a tokiói játékokon is felállhatott a dobogó legmagasabb fokára.
A budapesti versenyekre, illetve a köréjük szerveződő zenei és családi fesztiválra a belépés ingyenes. A négy sportág mellett többek között ingyenesen kipróbálhatják majd a 3×3-as kosárlabdát és a teqballt a kilátogatók – ezekhez a szervezők biztosítják a felszerelést.

A magyarok programja:
———————
június 20., csütörtök:
12.00: férfi sportmászás, ügyességi (boulder) és nehézségi mászás (lead) selejtező – Tusnády Nimród
június 21., péntek:
10.00: férfi sportmászás, ügyességi (boulder) és nehézségi mászás (lead) selejtező – Tusnády Nimród
14.00: BMX freestyle, park versenyszám, férfi selejtező – Kempf Zoltán
június 22., szombat:
10.00 és 14.00: férfi sportmászás, ügyességi (boulder) és nehézségi mászás (lead) elődöntő
13.00: BMX freestyle, park versenyszám, férfi döntő
15.30 és 18.45: breaktánc, férfi és női selejtező – Lobontiu Menotti Noris és Szarvák Csenge
június 23., vasárnap:
10.30: breaktánc, női csoportkör
13.30: breaktánc, férfi csoportkör
16.45: breaktánc, férfi és női negyeddöntő, elődöntő, döntő
15.30 és 17.35: férfi sportmászás, ügyességi (boulder) és nehézségi mászás, döntő

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here