Az ötből három magyar váltó indulhat a jövő pénteken kezdődő római atlétikai Európa-bajnokságra.

    Az európai szövetség (EA) kedden honlapján jelentette be a római kontinensbajnokság váltóversenyeire kijutott 16 nemzetet. Magyarország a női 4×100-as, és a 4×400-as, valamint a férfi 4×400 méteres váltóval állhat rajthoz.
A 2022-es müncheni multisport Eb-n a férfiaknál Nagy-Britannia nyerte mindkét férfi számot, a nőknél pedig Németország és Hollandia volt a leggyorsabb, míg a vegyes váltó az idei kontinensviadalon mutatkozik be az európai közönség előtt, utóbbiban már az Eb első napján bajnokot avatnak.
A Kerekes Gréta, Csóti Jusztina, Takács Boglárka, Kocsis Anna Luca összeállítású 4×100-as női váltó a tavalyi budapesti világbajnokságon 43.38 másodperces országos csúccsal a 14. helyen zárt, míg a 3:27.79 perccel szintén országos rekordot futott a Nádházy Evelin, Kéri Bianka, Rapai Fanni, Molnár Janka négyes, amely a 11. lett.
A férfiaknál szintén a hazai rendezésű vb-n a Steigerwald Ernő, Wahl Zoltán, Kovács Árpád és Molnár Attila 3:02.65 perc alatt – országos csúccsal – ért célba, ezzel a 16. helyet szerezte meg.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!