A hétvége során véget értek az NB III-as labdarúgó bajnokság Észak-Nyugati csoportjának küzdelmei. Az már biztossá vált, hogy a Szombathelyi MÁV Haladás VSE együttese kiesik a harmadosztályból, de még a bajnoki cím sorsába kis híján sikerült beleszólniuk. 

A 30. játéknapon ugyanis a Tatabánya alakulata utazott Szombathelyre, és bár extrém esetnek kellett volna előállnia ahhoz, hogy ne legyenek bajnokok, szerettek volna biztosra menni.

Az első 45 percben remekül tartotta magát a Hali, ám a második játékrészben sikerült betalálnia a vendégeknek, mint később kiderült ez a gól pedig a találkozót is eldöntötte.

A HVSE becsületettel küzdött az utolsó találkozóján is, így emelt fővel fejezték be szereplésüket a harmadosztályban.

TABELLA

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!