Harmincegy ország százhúsz pilótája jelentkezett a 25. FAI Hőlégballon Világbajnokságra, melyet szeptember 8-14. között Szegeden rendeznek –  tájékoztatták a szervezők pénteken az MTI-t. A közlemény szerint a majd egy hétig tartó versenyre a világ minden részéről érkező ballonosok listájából kiderül, hogy mennyire kortalan ez a repülősport. A világ legnagyobb hőlégballonos megmérettetésén a magasba száll majd az idén 75. életévében járó David Bareford. A Nagy-Britanniából érkező versenyző 1974-ben repült először ballonjával, az elmúlt években kétszer nyert világbajnokságot és szintén kétszer végzett az első helyen Európa legjobbjai között, és ő volt a 2019-es Mallorcai és a 2021-es szegedi Európa-bajnokság versenyigazgatója is. A veterán klasszis fia is ezt a sportot választotta, ő ifjúsági kategóriában és a felnőttek között is megnyerte már a világbajnokságot. A szegedi verseny legfiatalabb résztvevője Belgiumból érkezik majd. A 2004-ben született Maarten Deleersnyder mindössze 2023 óta pilóta, és már egy 4. helyezést tudhat magáénak az ifjúsági világbajnokságon. Több női pilóta is szerepel a nevezők közt, közülük egy hazai is, Becz Rita, aki számos nemzetközi és magyar bajnokságon és női világversenyen, így például tavaly Ausztráliában, a női világbajnokságon bizonyította tudását, és a 11. helyen végzett.      A nézők számára rendkívül látványos hőlégballonozás, a pilótáknak komoly technikai kihívás. A repülés során a versenyzők gyakran több, egymást követő feladatot kapnak, a FIA, azaz a sportág nemzetközi szövetségének versenykézikönyve húsz különböző feladattípust tartalmaz, mely három csoportra osztható. Eszerint a feladatok közt lehet előre meghatározott célra történő precíziós repülés, de vannak olyan feladatok is, melyekben döntő a sebesség, az idő vagy a megtett távolság. A reggeli és esti órákban Szeged egén már az edzésnapokon, szeptember 5-e és 7-e között feltűnnek a látványos balloncsodák.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!