Nem lesz magyar súlyemelő az olimpián

0
37

Nem lesz magyar induló a súlyemelőknél a párizsi olimpián – derült ki a 122 nevet tartalmazó végleges ötkarikás rajtlistáról, amelyet a nemzetközi sportági szövetség (IWF) honlapján tett közzé. A kvalifikációs folyamat zárultával elkészült és a különböző megkötéseket figyelembe vevő lajstromban a tíz – öt női és öt férfi – súlycsoport összesen 120 emelője mellett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) menekültcsapatának két versenyzője szerepel. A kategóriák mindegyikében alapvetően a tíz legeredményesebb szerzett kvótát, a két érintett magyar közül a békéscsabai Mitykó Veronika a plusz 81 kilósok között – a két, összevont felső kategória teljes rangsorában – végül a 20., az ólomsúlyú férfiaknál (plusz 102 kg) pedig a szegedi Nagy Péter a 23. lett az összetettben elért legjobb versenyeredménye alapján. Mivel Magyarországnak nem járt szabadkártya, és az egyéb választhatósági szempontok szerint sem esett külön kedvező elbírálás alá, egyikőjük sem indulhat a francia fővárosban. Ez azt is jelenti, hogy – leszámítva az 1984-es, bojkottált Los Angeles-i olimpiát -1956 után rendeznek újra ötkarikás játékokat magyar súlyemelő nélkül. A legutóbbi három olimpián – a 2012-es londonin, a 2016-os rióin és a 2021-es tokióin – egyedül Nagy Péter képviselte a magyar súlyemelést.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here