Piros Zsombor búcsúzott a wimbledoni teniszbajnokság selejtezőjének első fordulójában. A világranglistán 183. játékos hétfőn a 18. kiemelt olasz Stefano Napolitanóval (130.) csapott össze, pályafutása során először. A 24 éves magyar – aki tavaly a kvalifikáció harmadik köréig jutott a londoni Grand Slam-versenyen – remekül kezdett, két brékkel 5:0-ra elhúzott, és 22 perc elteltével már szettelőnyben volt. A folytatás az olaszé volt, aki 2:2 után már nem vesztett gémet, és 25 perc alatt kiegyenlített. Az utolsó felvonásban Piros 2:1-nél brékelt, a 29 éves ellenfél viszont 4:4-nél utolérte őt, majd a magyar 5:4-nél a meccsért adogatott, de nem járt sikerrel. A fordulatos találkozó végül a 10 nyert pontig tartó döntő rövidítésbe torkollott, amelyben egy hajszálnyival Napolitano volt jobb. Az összecsapás 1 óra 47 percig tartott. Kedden magyar részről Bondár Anna, Gálfi Dalma és Udvardy Panna is bemutatkozik a wimbledoni selejtezőben.
Eredmény:
férfi selejtező, 1. forduló:
Stefano Napolitano (olasz, 18.)-Piros Zsombor 1:6, 6:2, 7:6 (10-8)
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!