Varga Barnabás kihagyja a Ferencváros első két meccsét

0
44

Az arcsérülése után már edzésbe állt magyar válogatott Varga Barnabás nem tagja a walesi The New Saints elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezős párharcra készülő Ferencváros keretének. A bajnoki címvédő zöld-fehérek csütörtökön honlapjukon számoltak be arról, hogy az együttes új vezetőedzője, a holland Pascal Jansen kijelölte azt a névsort, amelyből válogathat a jövő keddi hazai, valamint az egy héttel későbbi idegenbeli találkozón a BL-selejtező második körében. A listából kiderül, hogy a Fradi nyári szerzeményei közül háromra – Kady Borges, Raul Gustavo és Philippe Rommens – számít a tréner, Isaac Pappoe ugyanakkor kimaradt, akárcsak Varga Barnabás, akinek még a skótok elleni Európa-bajnoki csoportmeccsen tört el az arccsontja.
“Hosszú és sikeres felkészülésen vagyunk túl, minden játékos keményen dolgozott az első hetekben, így az edzői stáb számára nem volt könnyű kijelölni az első meccskeretet. Ugyanakkor tudom, hogy Pascal Jansen és segítői a lehető legjobb döntést hozták meg a csapat összeállításakor, és bízom benne, hogy ez a pályán is látszódni fog. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ez a keret korántsem végleges, a következő selejtezőkörre egy teljesen új listát is leadhatunk” – fogalmazott Hajnal Tamás sportigazgató.
A The New Saints az első körben a montenegrói Decic együttesét búcsúztatta 4-1-es összesítéssel, a Ferencvárosnak három párharcot kell nyernie a BL-főtábláért. A jövő kedden 20 órakor kezdődő összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here