Major Veronika első helyen jutott döntőbe az olimpián!

0
82

Major Veronika az első helyen zárta a női légpisztolyosok alapversenyét, ezzel bejutott a vasárnapi nyolcas döntőbe a párizsi olimpia első, szombati versenynapján, melyen Fábián Sára Ráhel a 33. helyen zárta a számot.

    Magyar szempontból nem kezdődtek a legjobban a Párizstól közel 300 kilométerre fekvő Chateauroux-ban zajló sportlövőversenyek, miután Mészáros Eszter és Péni István a 20. helyen zárt a légpuskások vegyes csapat számában.
Ennek ellenére lehetett bízni már a szombati jobb folytatásban, ugyanis a női légpisztoly alapversenyében az egyaránt jó eredményre képes Major Veronika és Fábián Sára Ráhel volt érdekelt.
A 10 méteres számban mind a 44 indulóra 60 lövés várt, a magyarok közül pedig a mindössze 22 éves Fábián kezdett jobban. Az első tizes sorozatban 97 kört ért el, míg Major 95-t. Ezt követően aztán nagyot fordult a világ, a tavalyi világbajnokságon negyedik Fábián ugyanis rémálomszerű második tizes sorozatot produkált, szinte csak kilencest lőtt, egyszer pedig csupán nyolcast, így mindössze 90 kört ért el és visszaesett a mezőny második felébe.
Közben a keszthelyiek klasszisa elkapta a fonalat, a második szériában csupán két kilencese volt, a folytatásban pedig gyakorlatilag végig nagyon magas színvonalon lőtt. A 27 éves pisztolyos 30 lövés után még a kilencedik helyen állt, később viszont folyamatosan lépett előre, negyedik és ötödik sorozata ugyanis egyaránt 97 körös volt, míg utolsóra 99 kört produkált. Ezzel 582 körrel fejezte be a versenyt és mindenkit maga mögé utasított. A második dél-koreai Oh Je Dzsint ugyan mindössze több belső tizesének köszönhetően előzte meg, de az 582 körös eredmény színvonalát jól mutatja, hogy az utolsó, nyolcadik helyen döntős kínai Csiang Zsan-hszin öt körrel elmaradt tőle.
“Így most azt mondom, nem bánom, hogy csak áprilisban szereztem meg a kvótát, mert ez rákényszerített arra, hogy ne álljak le, ne kényelmesedjek el és ez most kamatozott” – nyilatkozta az MTI-nek Major Veronika, aki azt is elárulta, hogy sikerült minden zavaró körülményt, így a szállás kellemetlenségeit is kizárni a gondolataiból és tökéletesen ráhangolódott a viadalra. “Nem szabad felvenni ezeket a dolgokat, mert akkor nem tudnak megviselni az ilyen kényelmetlenségek.”
Major a versenyével elégedett volt, főleg annak fényében, hogy nehezebben indult számára, mint ahogy tervezte.
“Az első tíz lövés kicsit döcögős volt, meg is kellett állnom, és ki kellett mennem edzőmhöz, Győrik Csabához, hogy átbeszéljük a dolgokat, de utána már nem volt probléma. Úgy gondolom, hogy a jó felkészülés meglátszott most, végig bíztam a technikában és nagyon jól tudtam lőni. Örülök a döntőnek, annak pedig különösen, hogy első lettem ma.”
Mindehhez azt is hozzátette, hogy a vasárnap 12 órakor kezdődő fináléra igyekszik teljesen kipihenni magát és beszélni fog a sportpszichológusával is, de nem akarja “túlgondolni” a finálét.
“Technikailag és taktikailag is tökéletesen kivitelezett volt ez Verától, ami nagy örömöt okozott a számomra. Azt külön kiemelném, hogy Vera most, az olimpián lőtte meg idei legjobb eredményét, ami óriási teljesítmény” – dicsérte tanítványát Győrik Csaba, aki azt is megjegyezte, hogy Majornak a számára rosszul sikerült tokiói játékok óriási tapasztalatot adott, amit most kamatoztatni tudott. “Sokszor szeretnénk azt mondani, hogy az olimpia is csak egy verseny, de nem az. Teljesen más, mint a többi, amit csak akkor tudsz megtapasztalni, amikor ott vagy.”
A tavalyi világbajnokságon negyedik, első olimpiáján szereplő Fábián a 90 körös második sorozata után 95-tel és 97-tel folytatta, az utolsó húsz lövésébe aztán megint több hiba csúszott, így végül 566 körrel fejezte be a 33. pozícióban a viadalt.
“Úgy érzem, a lelkemet kidolgoztam verseny közben, még ha az eredmény ezt nem is tükrözi” – mondta az MTI-nek Fábián Sára. “Többször ki tudtam jönni a gödörből menet közben, ennek pedig örülök. Sajnos ebben most ennyi volt, de átestem a tűzkeresztségen és várom a 25 métert.”

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here