Az előző fordulóban a spanyol világsztár a mi fiúnkat, Fucsovics Mártont, míg Novak Djokovics az ausztrál Matthew Ebdent győzte le két szettben.
Nadal és Djokovics legutóbb 2022-ben játszott egymás ellen a Roland Garroson, akkor a spanyol négyszettes győzelmet aratott, azonban a két játékos rivalizálásában a szerb vezet 30–29-re. Salakon ez a 29. meccsük, Nadal 20–8-as előnyben van.
Djokovics kezdett jobban: először hozta az adogatását, aztán brékelte Nadalt, majd semmire hozta adogatását és 3:0-s vezetést szerzett. A szerb ezután sem lassított, a harmadik bréklabdáját kihasználva másodjára is elvette Nadal adogatását, ezt egy újabb gyors szervagém követte. A spanyol ezután hozta a szerváját, de ez csak a szépítésre volt elég, az első játszmát Djokovics nyerte 6:1-re.
A második játszmában sem változott a játék képe. Djokovics saját szerváit magabiztosan hozta, közben kétszer is brékelte Nadalt. 4:0 után Nadal került fölénybe, kétszer is hozta az adogatását, sőt Djokovicsot kétszer brékelve egyenlített. A vezetést már nem tudta átvenni a 38 éves spanyol, 4:4-nél a szerb értékesítette negyedik bréklabdáját, majd a következő labdamenetben egy ásszal elzárta a mérkőzést.
Djokovics a következő körben a Matteo Arnaldi–Dominik Köpfer mérkőzés győztesével játszik.
FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ (a 32 között)
Novak Djokovics (szerb)–Rafael Nadal (spanyol) 6:1, 6:4
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!