Dobi Edina 85-szörös válogatott röplabdázó kedden bejelentette végleges visszavonulását.
“Egy éve még csak ideiglenesen gondoltam úgy, hogy befejezem a röplabdázást, de sajnos a szervezetem döntött helyettem is a folytatásról. A pályán már nem tudnék száz százalékot nyújtani, máshogy pedig nem akarok játszani” – mondta a 31 éves centerjátékos kedden a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) és a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör sajtótájékoztatóval egybekötött közönségtalálkozóján az Erzsébetligeti Színházban.
Hozzátette, nagyon örül, hogy felkértek a száz nap múlva, augusztus 23-án kezdődő, magyar társrendezésű Európa-bajnokság nagykövetének, mivel ennek köszönhetően a válogatott mellett maradhat.
Az egri nevelésű Dobi korábban az Egyesült Államokban, Franciaországban, Belgiumban, Németországban és Azerbajdzsánban röplabdázott, utolsó klubja pedig a Békéscsaba volt.
A keddi rendezvényen Ludvig Zsolt, az MRSZ főtitkára felhívta a figyelmet, hogy nem csak a női, hanem az ülőröplabda Európa-bajnokságnak is házigazdája lesz majd Budapest, utóbbi mérkőzéseit június 13. és 21. között játsszák a Ludovika Arénában.
Kiemelte azt is, hogy sporttörténelmi esemény lesz Magyarország számára az augusztusi női Eb, amely a sportág legnagyobb hazai rendezésű sporteseménye.

Az Eb magyar érdekeltségű programja (Budapest, Papp László Sportaréna):
——————————————————————
augusztus 23.: Magyarország-Észtország 20.30
augusztus 24.: Magyarország-Románia 20.30
augusztus 26.: Magyarország-Azerbajdzsán 20.30
augusztus 28.: Magyarország-Horvátország 18.00
augusztus 29.: Magyarország-Hollandia 18.00

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!