Új vezetőedző irányításával megkezdte a felkészülést a 2019-2020-as szezonra a férfi ob I-ben szereplő MVLC Miskolci Vízilabda Club – jelentette be szerdán sajtótájékoztatón Hercsik István, a klub elnöke.

    Az együttes az elmúlt idényben az ötödik helyet szerezte meg a bajnokságban, így indulhat az Eurokupában, az ob I-ben pedig a negyedik-ötödik hely elérése a cél – mondta az egyesület vezetője, aki közölte azt is: a négy év után távozó Sike József vezetőedző utódja Vidumanszky László lett.
A 2018-2019-es szezont értékelve Hercsik István emlékeztetett arra, hogy a csapat a bajnokságban az ötödik, a Magyar Kupában a második helyet szerezte meg, az ob I MVP-je pedig a montenegrói Sasa Misic lett.
Elmondta: két játékos távozik a klubtól; Alex Bowen a Mladost Zagrebhez igazolt, Szőke Szabolcs pedig Szombathelyen folytatja. A helyükre szerződtették az olasz Edoardo Manzit a Posillipo Napolitól és a montenegrói Dimitrije Krijestoracot a Primorac Kotortól.
A klubvezető azt is elmondta, hogy a csapat négy játékosa – Bedő Krisztián, Vadovics Viktor, Nagy Ádám és Csoma Kristóf – már meghívót kapott a felnőtt válogatottba, Mizsei Márton az U20-as, Vismeg Zsombor pedig az U16-17-es nemzeti együttest erősíti.
Az elnök szólt arról is, hogy augusztus 22-25-én Nagyváradon játszanak egy felkészülési tornán, a bajnokság szeptember 4-én kezdődik, az Eurokupában pedig szeptember 13-én játsszák az első mérkőzésüket.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!