A címvédő Olympique Lyon és a német Wolfsburg jutott döntőbe a női labdarúgó Bajnokok Ligájában.

A Lyon az elődöntő első mérkőzésén gól nélküli döntetlent játszott a Manchester City otthonában, a vasárnapi visszavágón pedig 1-0-ra győzött. A francia csapatot erősítő magyar származású, német válogatott Marozsán Dzsenifer – aki kétszeres BL-győztesnek, illetve olimpiai és Európa-bajnoknak mondhatja magát – végigjátszotta a párharc második meccsét, amit a Kulcsár Katalin, Török Katalin, Gaál Gyöngyi trió vezetett.
A másik ágon Jakabfi Zsanett csapata, a VfL Wolfsburg 3-1-es előnnyel várta a Chelsea elleni visszavágót, amelyet hazai pályán 2-0-ra megnyert, így kettős sikerrel jutott a fináléba. A vasárnapi találkozón a magyar válogatott játékos a 72. percben lépett pályára.
A Lyon a hetedik BL-döntőjére készülhet, eddig négyszer győzött és kétszer veszített. A Wolfsburg negyedszer jutott a fináléba, amit korábban kétszer nyert meg.
Az idei döntőt a férfi BL-finálé előtt két nappal, május 24-én rendezik, ugyancsak Kijevben.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!