Sorozatban harmadszor a Real Madrid nyerte a labdarúgó Bajnokok Ligáját, mivel a 2017/18-as szezon szombati döntőjében, Kijevben 3-1-re legyőzte a Liverpoolt.

Az első félórában lendületesen futballozott az angol csapat, sokat lőtt kapura, de miután vállsérülés miatt elveszítette legeredményesebb játékosát, Mohamed Szalah-t, jelentősen visszaesett. A Real Madridnál Daniel Carvajalnak kellett idő előtt lemennie bokasérülés miatt.
A második félidőben Loris Karius Benzema lábára dobta a labdát, ebből szerzett vezetést a Real Madrid az 51. percben, majd Sadio Mané egyenlített négy perccel később. Az újabb spanyol gólt a csereként beállt Gareth Bale szerezte hanyatt vetődve, ollózó mozdulattal a 64.-ben, aztán a 83.-ban távolról is betalált, Karius újabb nagy hibája nyomán.
A Real Madrid 13. alkalommal lett a BEK, illetve a Bajnokok Ligája legjobbja. A Liverpool hatodszor nyerhetett volna.

Bajnokok Ligája, döntő:
Real Madrid (spanyol)-FC Liverpool 3-1 (0-0) 
———————————————
Kijev, Olimpiai Stadion, 61 561 néző, v.: Milorad Mazic (szerb)
gólszerzők: Benzema (51.), Bale (64., 83.), illetve Mané (55.)
sárga lap: Mané (83.)

Real Madrid:
————
Navas – Carvajal (Nacho, 37.), Sergio Ramos, Varane, Marcelo – Kroos, Casemiro, Modric, Isco (Bale, 61.) – Benzema (Asensio, 89.), Ronaldo

FC Liverpool:
————-
Karius – Alexander-Arnold, Van Dijk, Lovren, Robertson – Milner (Can, 83.), Henderson, Wijnaldum – Szalah (Lallana, 31.), Firmino, Mané

II. félidő:
———–
51. perc: Karius óriási hibája miatt vezetést szerzett a Real Madrid: a Liverpool német kapusa megfogta az előreívelt labdát, majd ki akarta dobni, de a közelben álló Benzema kinyújtott lábát találta el, amelyről a kapuba pattant (1-0).
55. perc: Gyorsan egyenlített az angol csapat: jobb oldali szögletnél Lovren fejelt középre, Mané csapott le rá és Navast megelőzve a hálóba passzolt (1-1).
64. perc: Néhány perccel pályára lépése után Bale hanyatt vetődve, ollózó mozdulattal lőtt a kapuba Marcelo középre ívelése után (2-1).
83. perc: Bale távolról lőtt kapura, nem túl veszélyes kísérleténél Karius ismét nagyot hibázott, nem tudta megfogni a labdát (3-1).

Aktívabban kezdett a Liverpool, lendületesen támadta le ellenfelét, és többször el is jutott a Real Madrid kapujáig. A spanyol csapat az első tíz percben nem tudta huzamosabb ideig megtartani a labdát, azután viszont némileg kiegyenlítettebbé vált a játék. Ezzel együtt továbbra is az angol együttes játszott veszélyesebben, a 23. percben egymás után kétszer is gólt szerezhetett volna: balról érkező passz után Firmino vette célba a kaput, de a labda Sergio Ramosról kipattant, majd a jobb oldalon felfutó Alexander-Arnold lőtt kapásból laposan, Navas azonban vetődve nagy bravúrral védett.
Két perccel később Szalah bal vállát kellett ápolni, mivel Sergio Ramosszal együtt összeakasztott karral a földre zuhant. Kis idő múlva visszajött a pályára, de aztán kiderült, nem tudja folytatni a mérkőzést, Adam Lallana váltotta őt.
Nem úszta meg a kényszerű cserét Zinédine Zidane, a Real Madrid vezetőedzője sem: a Szalahhoz hasonlóan sérülése miatt könnyezve levonuló Carvajal helyére Nachót küldte a pályára.
A Liverpoolt megviselte legeredményesebb játékosa – a Premier League-ben rekordot jelentő 32 találattal gólkirály, a BL-ben tízszer eredményes Szalah – elvesztése, a félidő utolsó negyedórájában jószerivel csak védekezett, nyoma sem volt már az addigi folyamatos támadójátékának. A magukra talált madridiak gólt is szereztek a 43. percben, Isco jobbról ívelt középre, Ronaldo fejesét Karius védte, majd a kipattanó labdát Benzema a kapuba passzolta, de les miatt a játékvezető érvénytelenítette a találatot.
A Liverpoolnak kilenc kapura lövése volt Szalah lecseréléséig, azután viszont egy sem ebben a játékrészben.
A fordulást követően Isco hamar vezetést szerezhetett volna, de nem talált be a Karius kifutása miatt üres liverpooli kapuba, tekerése után a labda a keresztlécre pattant. A német kapus nagy hibája miatt azonban hamarosan összejött a madridi vezetés, de a Liverpool gyorsan egyenlíteni tudott, Szalah és Firmino után Mané is megszerezte tizedik BL-gólját az idei szezonban. Csakhamar Bale váltotta Iscót, és a walesi egy ritkán látható pazar góllal meg is hálálta, hogy pályára küldte őt Zidane. Korábban senki nem tudott duplázni csereként beállva BEK- vagy BL-fináléban.
Élénk maradt az iram, többet birtokolta a labdát a Real Madrid, de mindkét oldalon akadtak nagy helyzetek a folytatásban is. Az angolok német kapusa a hajrában, Bale távoli lövésénél ismét nagyot hibázott, így már nem maradt esélye a Liverpoolnak az egyenlítésre.
A 93. percben Ronaldo került az ellenfél kapuja elé, de nem fejezhette be az akciót, mert a pályára szaladt egy szurkoló, akit két biztonsági ember tepert le mellette, ezzel pedig gyakorlatilag véget is ért a találkozó.
Az újabb madridi diadallal Zinédine Zidane lett az első edző, aki sorozatban három BL-t nyert.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!