A román Bogdan Tanase irányította nemzeti csapat így egy győzelemmel és öt vereséggel zárta a sorozatot.

Férfi Európa-liga, ezüst divízió, A csoport, 6. (utolsó) forduló:
Magyarország-Ausztria 0-3 (-24, -21, -23)
—————————————–
a legjobb pontszerzők: Horváth 13, illetve Buchegger 18, Berger 13

A csoport állása: 1. Ausztria 15 pont/6 mérkőzés, 2. Görögország 12/5, 3. Magyarország 3/6 (7-16), 4. Bosznia-Hercegovina 3/5 (4-13)

A nemzeti csapat első Európa-liga meccsén 3-1-re nyert a bosnyákok ellen, azóta egymás után négyszer is 3-1-re kapott ki, sorrendben a görögök otthonában, a bosnyákok vendégeként, Kaposváron ismét a görögöktől, illetve legutóbb Grazban az osztrákoktól.
A szombati mérkőzés első szettjében a vendég együttes kiválóan blokkolt, nyitásaikkal pedig többször is zavart okoztak a magyarok soraiban. Ennek ellenére a hazaiak két-három pontnál nem engedték jobban meglépni a döntőért küzdő vendégeiket, akik azonban a lehető legkisebb különbséggel így is előnybe kerültek.
A második játszmában már egyértelműen a Paul Buchegger vezette osztrákok irányítottak, a magyaroknál Horváth Kristóf játszott kiemelkedően, de az ő jó teljesítménye kevésnek bizonyult: a sok nyitásrontásnak és buta hibának köszönhetően ez a szett is a vendégeké lett.
A harmadik felvonásban mindkét együttes játékosai sokat reklamáltak, sokáig a magyarok vezettek – akik közül ezúttal Szabó Alpár teljesítménye emelkedett ki -, de a hajrá megint az osztrák válogatotté lett, amely így 3-0-ra nyert.
A magyar csapat végső helyezése a 20 órakor kezdődő bosnyák-görög összecsapás végeredményétől függ.
A sorozat ezüst divíziójában a férfiaknál két csoportban zajlanak a küzdelmek, a döntőt a kvartettek első helyezettjei játsszák június 26-án és 30-án.