Nem lehet azt mondani, hogy unalmasan teltek volna az új esztendő első napjai Körmenden. 2019 első bajnokiját hazai környezetben vívhatták Ferenczék és nagyon sima győzelmet arattak a DEAC ellen. A 113-82-es sikerrel megerősítették a piros-feketék a második helyüket a tabellán. Azonban következett egy Alba Fehérvár elleni rangadó, amely csak a nevében volt az.

Az Egis Körmend ugyanis nagyon gyenge napot fogott ki, így megérdemelt hazai győzelem született Székesfehérváron. Péntek este pedig már a Pécs ellen kellene javítaniuk a Rába-parti kosarasoknak. A találkozó azért is pikáns lesz, mert az alapszakasz 3. fordulójában már találkoztak a csapatok és akkor a baranyai együttes meggyőző játékkal múlta felül a vasi gárdát.

Csirke Ferenc csapata ráadásul erősödött is, hiszen új centerrel, Ryan Wrighttal bővült a keret. Simon Kristóf játékára azonban nem számíthat a vendégek mestere. A Falco egykori irányítója bokasérülés miatt hagyja ki az összecsapást. Érdekesség továbbá, hogy a Pécs január elején azt az Albát verte 78-73-ra, amely múlt héten a Körmend felett aratott győzelmet. Szóval izgalmas párharcra van kilátás!

2019. január 18. – 18:00
Egis Körmend – Pécsi VSK-VEOLIA
Körmend, Városi Sportcsarnok
(közvetítés: M4Sport)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!