A Dániában elért sikernek akkor lesz igazi értéke, ha hazai környezetben Ferenczék legyőzik a Legia Warszawa csapatát – hangzott több helyen is a szurkolók között folyt beszélgetések során. Ennek maximálisan eleget is tett az Egis Körmend, igaz sokkal nehezebb volt begyűjteni a győzelmet, mint elsőre hitték a nézők.

A vendégek nem feltartott kézzel léptek pályára, ezt bizonyítja, hogy gyorsan előnyre tettek szert a lengyelek. Finke palánk alatt korlátlan úr volt, így gyorsan időt kellett kérnie Matthias Zollnernek, hogy tanítványait felrázza. Ez lényegében sikerült, de így is kosárszegény volt az első negyed hajrája.

A folytatásban már jobban járatta a labdát a Körmend és a befejezések terén is pontosabbak voltak Turnerék. Ennek köszönhetően először felzárkóztak a hazaiak, majd a vezetést is átvették. A szünetig fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd jött Finke és egy szép hárompontossal fordított az álláson, így a pihenőre a vendégek mehettek nyugodtabban.

Kapkodtak a csapatok a folytatásban, sok volt az apró technikai hiba, így egyik oldal sem tudott nagyobb előnyre szert tenni. Matthias Zollner elégedetlen volt, így időkéréssel próbált rendet tenni a fejekben. Úgy tűnt hasznára vált a csapatnak, mert Edwards vezérletével három pontos előnyt szorgoskodtak össze a hazaiak.

A záró negyed elején még egy nagy hajrába kezdett a Varsó. Úgy tűnt sikerrel járnak, de a játékrész közepére elfogyott a puskapor, a Körmend pedig egyre jobban dominált. Három perccel a vége előtt már biztosnak tűnt a piros-feketék győzelme és az utolsó másodpercekben már vastapssal jutalmazta a közönség az újabb sikert.

Egis Körmend – Legia Warszawa 74-60 (11-17, 16-11, 22-18, 25-14)

Körmend: Turner 14/3, Edwards 21/3, Oroszi -, Varnado 11/3, Taylor 12.
Csere: Ferencz 9/9, Kastrati 7/3, Németh Á. -, Durázi -, Takács -.
Vezetőedző: Matthias Zollner

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!