A Magyar Kupa negyeddöntő óta megtáltosodott Matthias Zollner együttese. Az Egis Körmend a bajnokságban is kiválóan menetelt, ráadásul az Alpok-Adria Kupában is bejutott a fináléban. A Falco otthonában győzelmet arató piros-feketék legutóbb a Kaposvár együttesét is magabiztosan húzták be a mérkőzést. Ezúttal viszont kemény ellenfél érkezik a Rába-parti városkába.

A Zalaegerszeg együttese kiválóan kezdte a bajnokságot, azóta viszont néhány nem várt vereségbe is belefutottak. Szabó Zsolték így jelenleg a tabella hatodik helyén állnak és amennyiben a középszakaszt a felsőházban szeretnék kezdeni, úgy mindenképpen győzniük kell Körmenden. Ehhez viszont minden játékosnak a maximumot kell nyújtaniuk.

Csak úgy, mint a hazai kosarasoknak, hiszen számukra is létfontosságú a találkozó. Amennyiben a hátralévő mindkét mérkőzését megnyeri a Körmend – és a többi pályán is a vasiak szempontjából alakulnak az eredmények – a tabella éléről futhatnak neki a középszakasznak. Kérdés, hogy a piros-feketék melyik arcukat mutatják majd a szombat esti rangadón?!

Egis Körmend – Zalakerámia-ZTE KK
2019. március 30. – 18:00
Körmend, Városi Sportcsarnok

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!