A Magyar Labdarúgó Szövetség székházában megtartotta a férfi futsal szakág részére kiírt Magyar Kupa sorsolását. Egyedül a címvédő MVFC-Berettyóújfalu élvezheti a kiemeltek előnyét, ami azt jelenti, hogy a kupagyőztes csak a következő fordulóban csatlakozik a többi csapathoz. A többi résztvevő csapat pedig már az első fordulóban érdekelt lesz.

A mezőnyben a címvédő mellett 30 együttes jelezte részvételi szándékát. A párharcok győzteséhez csatlakozik majd a MVFC. Az első közben az elsőosztályú csapatok nem kerülhettek össze, őket másodosztályú valamint két harmadosztályú klubbal sorsolták össze. A legalacsonyabb osztályból a Szigetszentmiklós és a Piliscsaba nevezett.

A korábbi Magyar Kupa győztes Haladás VSE ezúttal Pécsett, a PTE PEAC R-Bus csapatával méri össze erejét. A találkozók – így a továbbjutás kérdése is – egyetlen mérkőzésen dől majd el. Döntetlen esetén az alacsonyabb osztályban szereplő alakulat lép tovább. A sorsolást követően kijelölték a játéknapot is, amely november 6-ra, szerdai napra esik majd.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!