A Nemzetközi Gyermekjátékok (ICG) rendezvénysorozatnak, nyaranta, a világ különböző városai adnak otthont (Szombathely is volt már házigazda), ám két évente a téli (ICWG) változatát is megrendezik.

 

„A felkészülés jól sikerült, de nagy múltú ellenfelekkel kell összemérnünk tudásunk, ezért a kellő alázattal, de annál nagyobb izgalommal vágunk neki a kihívásnak” – fogalmazott az induláskor Csergő István, a csapat vezető edzője.

Megtudtuk, hogy a szombathelyi fiúk a téli szünetet is kihasználva, Zalaegerszegen tartották utolsó edzésieket, amelyek jó hangulatban és a jeges gyakorlatok mellett a mentális elemekre is odafigyelve zajlottak.

„A srácokon nagyon látszott, hogy komolyan veszik a felkészülést és nagyon igyekeztek felnőni a feladathoz, hisz nemcsak a csapatot, hanem a várost és Magyarországot is képviselik majd” – mondta Rico Tobler, a csapat svájci származású másodedzője.

„Nagyon nagy megtiszteltetés és komoly kihívás számunkra ez a verseny. Számos egyeztetés, a játékosok kiválasztása, az edzések megszervezése, és szervezési feladat, különféle megbeszélések, egyeztetések a szülőkkel, a Magyar Jégkorong Szövetséggel, az utazási irodával, stb. előzte meg az indulást, de most már minden akadály elhárult és várakozással tekintünk a – klub életében – mérföldkőnek számító eseményre. Bárhogy is alakul, azt gondolom elindult valami, ami a szombathelyi jégkorongra is felhívja a sportot szeretők figyelmét és reméljük sokan szurkolnak majd értünk itthonról” – nyilatkozta Zelevics Ferenc, a Szombathelyi Pingvinek Jégkorongklub elnöke.

A rendezvény egyébként 33 ország részvételével, január 6-án veszi kezdetét és 10-én zárul. A szombathelyi hokisoknak 7 nemzet (Svájc, Kanada, Szlovénis, Kína, Ausztria, USA) csapatával kell majd megküzdeniük. Rajtuk kívül még 4 síelő (2 fiú, 2 lány) és edzőik, illetve egy szűk városi delegáció vesz részt az eseményen és képviseli városunkat, valamint hazánkat.

Hajrá Pingvinek! Hajrá Szombathely! Hajrá Magyarország!

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!