Egy teljes héten keresztül minden a kick-box-ról szólt a szomszédos megyében. A győri Audi Aréna adott otthont ugyanis a WAKO Utánpórtlás Kick-box Európa-bajnokságnak. A seregszemlén ott voltak a szombathelyi Agrobio Classic Kick-box Club két versenyzője is, akik azzal a nem titkolt szándékkal érkeztek, hogy tovább öregbítsák az egyesület hírnevét.

Holczmüller Bence kiváló formáról tett tanúbizonyságot. A Junior kick-light -89kg-ban az első helyen végzett, így Utánpótlás Európa-bajnok lett! Rengeteg kemény edzés vezetett el ehhez a sikerhez. A fiatal versenyző érintett volt a light-contact -89kg fináléjában is. A nagy küzdelem végén azonban nem sikerült nyernie, így végül a második helyen fejezte be az összecsapást.

Azonban nemcsak Ő, hanem klubtársa Németh Péter is érintett volt a kontinensviadalon. Ráadásul nem is akármilyen eredményt ért el. Németh Péter először a Junior korúak kick-light-94 kg-ban ért el harmadik helyezést. Míg ugyanebben a súlycsoportban, csak light-contact szakágban a dobogó második fokára állhatott fel. Mindkét versenyzőnek valamint felkészítő edzőjüknek gratulálunk!

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!