Kisebb szünetet követően folytatódnak a 2018/19-es Alpok-Adria Kupa csoportmérkőzései. Az ötödik fordulóban igazi pikáns összecsapást ígér az A-jelű kvartett első két helyezésének találkozója. A cseh Decin gárdája látogat ezúttal a Rába-parti városba és minden bizonnyal keményen küzd majd a győzelemért. Ezzel nyilván a Körmend sem lesz másként.

A piros-feketéknél elég mozgalmasan teltek az elmúlt hetek, hiszen elköszönt a csapattól Antonis Constantinides vezetőedző, akinek a helyére Matthias Zollner érkezett. Majd ezután a keretben is történt változás. Bán Tibor, aki a triplavonalon túlról okozott sok fejtörést a rivális hátvédeknek immár az Oroszlány csapatát erősíti.

Ennek ellenére győzelemre játszana a Körmend, hiszen több szempontból is fontos lenne ez a lépcsőfok. Először is Csehországban 87-70 arányú vereséget szenvedtek Ferenczék, ezért biztosra vehetjük, hogy a hazai kosarasok vissza szeretnének vágni. Másfelől a csoportból való továbbjutását is bebiztosíthatják a vasi játékosok. Parázs mérkőzésre van tehát kilátás!

A találkozót, ahogy korábban, úgy most is az Antenna Hungária valamint a MindiGO Sport együttműködésével, a MTE TV és Hungarysport közvetíti.

Egis Körmend – BK ARMEX Decin
2018. december 5. – 18:00

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!