Vasárnap már csak négyen reménykedhetnek, hogy elnyerik a 2019-es PDC darts világbajnoki címet. Ehhez viszont túl kellett élni a szombati negyeddöntőt, amely nem ígérkezett könnyűnek. A sort a “nem kiemeltek” csatája nyitotta, hiszen Nathan Aspinall és Brendan Dolan nem épp esélyesként vágtak neki a tornának. Ennek ellenére szépen vették az akadályokat.

Aztán az angol Aspinall nem kegyelmezett és magabiztos játékkal múlta felül észak-ír riválisát. Minden tekintetben gyengébb volt Dolan, így érthető, hogy csak egyetlen szettet sikerült nyernie. Aspinall közel százas átlaggal repesztett végig a negyeddöntőben és az ötödik szettet leszámítva esélyt sem hagyott afelől, hogy ki a jobb.

Hasonló volt a forgatókönyv a következő mérkőzésen, az Anderson-Chisnall párharc során. Azonban itt már két kiemelt zseni mérte össze tudását. A korábbi kétszeres világbajnok skót darts-játékos fantasztikus formában dobott. Tizenkét 180-asa mellett a 103.03 átlag is földöntúli eredménynek számít. Nem is tudott ezzel mihez kezdeni Chisnall, aki jól játszott, de sok sót nem evett meg Anderson mellett.

Luke Humphries is meglepetésre készült, azonban a 90. helyen kiemelt angol nem bírt honfitársával. Michael Smith csak egyetlen szettet engedélyezett riválisának. Már a találkozó előtt a fogadóirodák is egyértelművé tették, hogy a világranglista 10. helyezettje lesz a továbbjutó, nem is született meglepetés. Smith nagyon koncentráltan játszott, megérdemelten jutott tovább.

Az este főmérkőzését Michael van Gerwen és a meglepetések embere Ryan Joyce vívta. Utóbbi péntek este búcsúztatta Wade-et, ezzel pedig a közönség szimpátiáját is kivívta. Azonban a világelső ellen már nem brillírozott úgy, mint korábban, vagy csak a holland fenomén nem engedte kibontakozni. A negyeddöntő volt az a kör, ahol először a vártak szerint alakultak a mérkőzések.

Vasárnap este már a döntőbe jutás lesz a tét. A három kiemelt mellett egy meglepetés ember is ott van a négy között. Kérdés, hogy a játékosok mennyire törnek meg az erőltetett menettől valamint a világbajnoki cím közelségétől. Ebben két dartsosnak nagy rutinja van, hiszen van Gerwen és Anderson is rendelkezik már ilyen tapasztalatokkal. Újév napján pedig kiderül kié lesz a serleg, a pénzdíj és az címmel járó felhajtás.

DARTS
PDC-VILÁGBAJNOKSÁG, LONDON
NEGYEDDÖNTŐ
Nathan Aspinall (angol)–Brendan Dolan (északír) 5:1
Gary Anderson (skót, 4.)–Dave Chisnall (angol, 12.) 5:2
Luke Humphries (angol)–Michael Smith (angol, 10.) 1:5
Michael van Gerwen (holland, 1.)–Ryan Joyce (angol) 5:1

ELŐDÖNTŐ
Gary Anderson (skót, 4.)–Michael van Gerwen (holland, 1.)
Nathan Aspinall (angol)–Michael Smith (angol, 10.)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!