A Veszprém felett aratott magabiztos győzelem tudatában kelt útra hétfőn a Kútház Haladás, hogy az Aramis otthonában folytassa sikerszériáját. Az alapszakasz során mindkét találkozót a szombathelyi futsalosok nyerték, így joggal reménykedtek a vasi szurkolók. Nem is kellett csalódniuk, annak ellenére sem, hogy nem potyogtak a gólok úgy, mint sokan várták.

Az első percekben tapogatózó játék folyt a pályán, majd esélyeshez méltóan ragadta magához a kezdeményezést a Haladás. A tudatos labdatartás mellett több helyzetet is kidolgozott a vendég együttes, ezek azonban kimaradtak. A játékrész közepén aztán Dróth tette le a névjegyét és góljával már a szombathelyi csapat állt jobban. Ezután az Aramis is próbált támadni, de jól zárt a vasi retesz.

A szünet után Fekete Olivér révén egalizált a budaörsi együttes – némileg talán meglepetésre. Azonban nem görcsölt a Haladás és újabb kimaradt helyzetek után Hajmási is feliratkozott a góllövő listára. A Hali saját nevelésű fiatalja válogatott formában játszik az utóbbi hetekben. A minimális hátrány miatt kockáztatott az Aramis.

Taktikai hadrendet váltott Frank Tamás csapata, így a szombathelyiek saját térfelükre szorultak vissza. A védelem viszont jól állta a sarat, ha a játékosok le is maradtak egy kísérletről, akkor a kapus hárított biztos kézzel. Hogy ne legyen kérdés mely csapat a jobb, arról Vas gondoskodott a 38. percben. 3-1 arányú sikerével továbbra is veretlek a Haladás és a B-csoport élére ugrott.

Aramis SE – Kútház Haladás VSE 1-3 (0-1)

Haladás: Alasztics – Simic, Pocaia, Dróth, Vas.
Csere: Gyimesi, Sásdi (kapusok) – Michel Melo, Sanchez, Hajmási, Horváth P., Sipos, Péter, Vidák.
Vezetőedző: Sziffer András

Gólszerző: Fekete 23′ illetve Dróth 9′, Hajmási 28′, Vas 38′

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!