Egy hete hazai környezetben aratott rendkívül magabiztos győzelmet a Haladás VSE, élvonalbeli futsal együttes. A hétfő esti derbi azonban több szempontból is nehezebbnek ígérkezett. egyrészt a DEAC a tabellán előkelőbb helyet foglalt el, mint a fővárosi alakulat. Ráadásul a szombathelyieknek ezúttal több száz kilométeres utat kellett megtenni.

Az elővigyázatosság úgy tűnik hatásos volt, mert már a második percben Martinez villant egyet, ez pedig gólt ért a Haladásnak. A vezetés birtokában sem állt le a vasi zöld-fehérek együttese és esélyeshez méltó módon irányított a találkozón. Ennek a 10. percben meg lett az eredménye, hiszen Martinez megduplázta saját és csapata góljainak számát is.

Ezt követően kiegyenlítettebbé vált a találkozó, azonban a nagyobb helyzeteket a Haladás dolgozta ki és puskázta el. A szünet után sem változott sokat a játék képe, egészen a DEAC szerkezet váltásáig. Ekkor viszont több lehetősége nyílt a szombathelyieknek az ellenakciókra. A 34. percben a vendégek csapatkapitánya, Horváth Péter is betalált.

Az utolsó 3 percben pedig a házi gólfelelős Dróth Zoltán sem maradt ki a jóból. A válogatott támadó félelmetes tempóban ontja a gólokat és tette ezt Debrecenben is, ahol két találatával beállította az 5-0-ás végeredményt. Sikerének köszönhetően továbbra is tartja a lépést a listavezető MVFC-vel a Hali.

Debreceni Egyetemi AC – Haladás VSE 0-5 (0-2)

Haladás: Sásdi – Michel Melo, Hajmási, Gerencsér, Martinez.
Csere: Alasztics (kapus) – Horváth P., Simic, Sipos, Dróth, Péter, Vas.
Vezetőedző: Juan Ramos Calvo Rodriguez

Gólszerző: Martinez 2, Dróth 2, Horváth P.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!